Öt tusa, két arany

Nagy magyar fölény a lengyelországi Drzonkówban, az öttusa Európabajnokságon: Földházi Zsófia hétfői győzelme után kedden Marosi Ádám és a Marosi, Kasza Róbert, Demeter Bence összetételű férficsapat arany-, Kasza ezüstérmet nyert.

Az olimpiai bronzérmes Marosi remekelt vívásban, és – az ukrán Dmitro Kirpuljanszkijjal holtversenyben – szakaszgyőzelemmel kezdte a napot. Nem sokkal maradt el a két éllovastól a tavalyi Eb-n is ezüstérmes Kasza. Úszásban Kasza a negyedik, Marosi a hatodik helyet szerezte meg, ezzel két szám után Marosi állt az élen, társa ötödik volt. A lovaglásban a múlt évben Eb-bronzérmes Demeter szerepelt a legjobban a magyarok közül, így a csapat növelte előnyét a franciákkal szemben, Marosi pedig őrizte vezető pozícióját, és Kasza a harmadik, Demeter a nyolcadik helyre avanzsált.

A futásból és lövészetből álló zárószámban aztán Marosi nem hibázott, így rajt-cél győzelmet aratott. Kasza még egy hellyel feljebb lépett, azaz megismételte 2012-es teljesítményét. Demeternek a kombinált számmal ezúttal meggyűlt a baja, ezért visszaesett a tizenötödik helyre, mégis ünnepelhetett, mert a csapat is győzött. (MTI)

Férfi egyéni: 1. Marosi Ádám 5916 pont, 2. Kasza Róbert 5888, 3. Leszun (orosz) 5844.

Csapatverseny: 1. Magyarország 17 504, 2. Franciaország 17 340, 3. Olaszország 17 016.

 

Marosi Ádám nyert és nyert
Marosi Ádám nyert és nyert
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.