Olimpia, döntő

Brazília az elsöprő Konföderációs Kupa-diadal után újabb sikerre készül, ám korántsem biztos, hogy ismét olyan fáklyás menet előtt áll, mint azt gondolja.

A múlt alapján ugyanis a labdarúgó Libertadores Kupa – magyar idő szerint – szerdáról csütörtökre virradóra kezdődő döntőjében (tv: Digisport1, 2.45) az Olimpia Asunción az esélyesebb. Noha Paraguay reménytelen utolsó a dél-amerikai vb-selejtezőcsoportban, kirakatcsapata rutinos finalista a térség első számú klubtornáján: már a legelső, 1960-ban rendezett Libertadores Kupa-döntőben ott volt. Alulmaradt ugyan a fénykorát élő uruguayi Penarollal szemben, és további két csúcstalálkozón is kikapott, viszont háromszor elhódította már a serleget, míg ellenfele, az Atletico Mineiro most először vív döntőt.

A Belo Horizonte-i klub eddigi legnagyobb eredménye az, hogy 1971-ben aranyérmet érdemelt ki az akkor első ízben kiírt országos brazil bajnokságban. Negyvenkét év múltán következhetne az újabb nagy szám, és a brazilok két okból is optimisták: egyrészt azért, mert az Atletico Mineiro 2011 augusztusa (54 mérkőzés) óta veretlen hazai pályán – igaz, most idegenben kezd –, másrészt azért, mert 2010-től csak a kávé és a szambafutball hazájának képviselői nyertek a „dél-amerikai BL-ben”: a Porto Alegre-i Internacional elsőségét a Santos, majd a Corinthians győzelme követte.

Az Atletico Mineiro nyolc győzelemmel, valamint két-két döntetlennel és vereséggel, az Olimpia hét győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel jutott az idei döntőbe, mégis a brazil csapat útja volt nehezebb, hiszen a gárdát a legjobb nyolc között a gondviselés mentette meg a kieséstől. A mexikói Tijuana – amely otthon 2-2-t ért el az AM ellen – a visszavágó 93. percében, 1-1-nél tizenegyest rúghatott Belo Horizontében, de a kolumbiai légiós, Riascos lövését Victor kapus lábbal mentette. A hős azt mondta a találkozó után: „Ez volt életem legfontosabb védése.” Ám valószínűleg e héten Asunciónban, majd a jövő szerdán hazai pályán is lesz mit hárítania...

Bár túlzással sem állítható, hogy gyengécske társai lennének. Az Atleticóban 2002-es világbajnokok – Gilberto Silva, Ronaldinho –, valamint friss Konföderációs Kupa-győztesek – Bernard, Jo – vannak, sőt különleges Libertadores Kupa-győztesek is felvonulnak, hiszen Josué és Diego Tardelli tagja volt annak a Sao Paulónak, amely 2005-ben, az Atletico Paranaensével szemben megnyerte a torna történetének első olyan döntőjét, amelyben azonos országbeli csapatok szerepeltek. A mostani brazil résztvevő huszonhét gólt ért el eddig a kupasorozatban, ebből húszat a Diego Tardelli, Jo (6-6), Bernard, Ronaldinho (4-4) kvartett szerzett. Az Olimpia huszonnégy góljából a Bareiro, Salgueiro (5-5), Ferreyra (4) trió tizennégyet vállalt magára; e hármas tagjai közül csak Fredy Bareiro paraguayi, a másik kettő uruguayi, valamint argentin. Uruguayi a kapus Martin Silva is, és az Olimpiának nincs szambafóbiája, hiszen a legjobb nyolc között kiejtette a brazil bajnoki címvédő Fluminensét.

A riói csapat mögött 2012-ben az Atletico Mineiro szerezte meg az ezüstérmet. Most nem szeretne második lenni...

De ki tudja, mit hoznak az – errefelé nyári, odaát téli – Olimpia-játékok.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.