Nagy dobás

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Puskás Ferenc stadion környékén csúcsesemények idején megszokott hangulat uralkodott, amennyiben az utcai árusok nem vonultak fel, s a környéket sem árasztották el az arénába tartó drukkerek.

Mi több, meghökkent járókelők tévés forgatásra gyanakodtak a metrómegálló kijáratánál, amikor a hőségben hosszú nadrágot és felsőt viselő, kocogás közben fotózkodó fiatalokat láttak. Pedig nem kandikamerás műsor készült: topversenyzők készülődtek szerda esti fellépésükre.

Merthogy megannyi klasszis vállalta a szereplést a Gyulai Istvánról elnevezett atlétikai nagydíjon. Ennek ellenére nem alakult ki forgalmi zavar a pénztárak környékén, a rajongók nem özönlöttek a létesítménybe, csupán a célegyenes vonalában teltek meg a szektorok. Azok viszont, akik kijöttek, alighanem már a helyük elfoglalásának pillanatában tudták: nem döntöttek rosszul. Remek idő, a hangszórókból bömbölő slágerkoszorú, s Hajdú B. István szpíker hangja fogadta az érdeklődőket, hogy aztán kora este már a világelit tagjai is megjelenjenek. Előttük még az amatőrök legjobbjai mutatták meg magukat a Te mennyit futsz 100-on? elnevezésű vetélkedő keretében. A finalisták, ha sebességben nem is, lelkesedésben versenyképesek voltak a legjobbakkal.

Igaz, olyan közönségsikerre nem volt esélyük, amilyet Pars Krisztián aratott. Az olimpiai bajnok kalapácsvetőt már a bemutatásnál ováció köszöntötte, s a sportág hazai emblémájának különleges népszerűségét jelzi, hogy még a sajtóközpont internetes hozzáféréséhez is az ő neve volt a jelszó. De nem csupán honfitársunk kapott extra tapsot a nézőktől, hanem Christian Taylor is: az ötkarikás aranyérmes amerikai hármasugró a budapesti viadalt jelölte meg kedvenceként, s ezzel belopta magát a drukkerek szívébe.

Természetesen nem csupán az udvariaskodásnak köszönhette a kiemelt figyelmet. Amikor első ugrásához készülődött, a női verseny már pakoló résztvevői is abbahagyták a csomagolást, hátha elleshetnek valamit a világ legjobbjától. Ezzel a céllal akár a dobókört is nézhették volna, merthogy ott Pars forgott, s a nyolcvan métert jelző szalag mögé küldte a kalapácsot. Ezzel meg is nyerte a versenyt, amelyen ötkarikás első kollégák is indultak, ám a szlovén Kozmus és a lengyel Ziolkowski sem volt veszélyes a magyar atlétára.

Parssal ellentétben Taylor nem ünnepelhetett: remek, egycentis különbséggel eldőlő versenyben csupán harmadik lett. Kim Collins viszont győzött 100 méteren. Mi több, tíz másodpercen belüli idővel (9,99) köszönt be a budapesti közönségnek, hogy aztán a nőknél Carmelita Jeter is kitűnő produkciót mutasson be.

Ha hozzátesszük, hogy Baji Balázs negyedik lett abban a110 mgátas mezőnyben, amelyben a világbajnok Jason Richardson is csak második helyre volt jó, s a sérülése miatt nem induló, de Budapestre elutazó sprinterklasszis, Yohan Blake nyitott sportautón ment tiszteletkört a pályán, akkor meglehet, jövőre a perecárusok is elgondolkodnak a kivonuláson...

A Gyulai István emlékverseny győztesei. Férfiak. 100 m: Kim Collins (St. Kitts és Nevis-i) 9,99.110 mgát: Andrew Riley (jamaicai) 13,27. 200 m: Warren Weir (jamaicai) 20,02. 800 m: Anis Ananenko (belorusz) 1:44,43.3000 makadály: Jacob Araptany (ugandai) 8:16,43. Hármas: Pedro Pablo Pichardo (kubai) 17,18. Magas: Konsztantinosz Baniotisz (görög) 233. Kalapács: Pars Krisztián 80,73. Nők. 100 m: Carmelita Jeter (amerikai) 11,07. 400 m: 1. Rosemarie Whyte (jamaicai) 51,20. 5000 m: Sule Utura (etióp) 15:33,75.100 mgát: Queen Harrison (amerikai) 12,71.400 mgát: 1. Dalilah Muhammad (amerikai) 54,87. Hármas: Irina Gumenyuk (orosz) 14,15. Magas: Ana Simic (horvát) 196. Gerely: Margarita Dorozson (ukrán) 61,31.

 

Pars: vetés, aratás
Pars: vetés, aratás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.