Lengyel Wimbledon?

Nem igazán jó előjel, ha a wimbledoni edzőpályák körül tébláboló néző azt látja, hogy David Ferrer szerda kora délelőtt kisétál a gyepre, üt néhányat, aztán fejét ingatva összecsomagolja felszerelését, s visszatér az öltözőbe.

Az sem különösebben biztató, ha Juan Martin del Potro ugyanakkor az orvosi szoba felé veszi az irányt, majd kötéssel a bal térdén jelenik meg. A két úriembernek néhány órával később fontos jelenése volt: a centerpályán egymás ellen küzdött a Grand Slam-torna elődöntőjébe jutásért. Nos, ahhoz képest, hogy az argentin reggel még úgy ébredt, hogy játék nélkül visszalép, végül győzelemmel zárta a latin derbit, melyen egészen jó meccset vívott a két „invalidus”. A hangsúly azon van: ahhoz képest… Ezzel együtt Del Potro minden dicséretet megérdemel, hiszen hősiesen harcolt, a fájdalomcsillapító tabletták pedig segítettek neki abban, hogy a térdszalagjaiból sugárzó kínok ellenére „túlélje” a negyeddöntőt (6:2, 6:4, 7:6).

A következő fellépés vélhetően még egészségesen is meggyötörné, a túloldalon ugyanis a világelső Djokovics áll majd. A szerb extraklasszis nagyszerű formában van, szettveszteség nélkül „sétált” az elődöntőbe. Szerdán 2010-es legyőzője, a cseh Berdych ellen is meggyőzően teniszezett, s gyorsan elintézte vetélytársát (7:6, 6:4, 6:3). Az argentin „Hosszú Puskával” szemben 8:3 az örök mérlege, ám a dél-amerikai abban valóban reménykedhet (már ha orvosainak sikerül „összedrótozniuk” a térdét), hogy a két közelmúltbeli meccsük egyaránt sikert hozott a számára: az olimpia bronzérméről döntő találkozón, illetve az idén tavasszal Indian Wellsben egyaránt Del Potro nyert.

Nagy pénzt mégsem sokan tennének a győzelmére: a többség azt várja, hogy Djokovics kerül a döntőbe.

Nagy-Britannia pedig azt reméli: Andy Murray lesz a másik finalista, főként azok után, hogy a soknemzetiségű „takarítóbrigád” elsöpörte a világranglista-második skót útjából az összes – nagy és kevésbé nagy – esélyest. Erről az ágról hullott ki menet közben Federer (3.), Nadal (5.), Tsonga (6.), Wawrinka (11.), Tipszarevics (14.), Almagro (15.), Isner (18.).

Murray laza háromszettes felvezető mérkőzésekkel jutott el a negyeddöntőig, s ott ismét legyőzhető vetélytárs, Fernando Verdasco, a közvetlen élmezőny korrekt követője várta. A harmincesztendős madridi játékos most az 54. helyen áll a világrangsorban, de pályája csúcsán már eljutott a hetedik helyig is, Grand Slam-elődöntőt azonban még csak egyszer (2009-ben Melbourne-ben) játszott. Ezúttal hajszál választotta el az újrázástól. Történt ugyanis, hogy Murray alaposan „bent ragadt” a rajtnál, s 0:2-es állásról kellett győzelemre mentenie a mérkőzést. A rémület határán voltak a drukkerek, ám favoritjuk végül kínkeservesen hozta a kötelezőt (4:6, 3:6, 6:1, 6:4, 7:5).

Ellenfele az a huszonkét esztendős Jerzy Janowicz lesz, akit serdülő teniszező korában csaknem „lenyúlt” a szaúdi szövetség, ám a teniszező az országcsere helyett maradt a Visztula partján, s immár hazai rekorder, hiszen férfi vonalon még soha nem volt Grand Slam-elődöntőse Lengyelországnak. A 24. kiemelt lódzi szervakirály (225 kilométeraz idei wimbledoni sebességi rekordja) pályafutása ötödik GS-versenyén a honfitárs Kubot 7:6, 6:4, 6:4-es legyőzésével kért helyet magának a legjobb négy között. Az már biztos, hogy a kétméteres óriás pénteken pályára lép, de nem lenne meglepetés, ha a vasárnap délutáni döntőben is ott magasodna.

Döntős álmokat dédelget honfitársnője, Agnieszka Radwanska (4.) is, aki egyszer már volt finalista Wimbledonban. Céljai valóra váltásához ma a SerenaWilliams-buktató német Lisicki (23.) ellen kell nyernie. A másik elődöntőben Bartoli (francia, 15.)–Flipkens (belga, 20.) mérkőzést rendeznek. Bárhogyan alakul is a végjáték, a nők mezőnyében mindenképpen új Grand Slam győztest avatnak szombaton.

Győztes és vesztes: Janowicz és Kubot
Győztes és vesztes: Janowicz és Kubot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.