Felső ág is húzza

Az időjárásban és az eredményekben is áprilist idéző szeszélyesség szombatra eltűnt Wimbledonból: sikerült behozni az esőszünetek miatti lemaradást, így nem kellett „bevetni” a középső vasárnapot, a barbecue-partik és családi események számára rezervált hagyományos pihenőnapot a londoni tenisztornán.

Lehetett elmélkedni, számvetést végezni, mire is jutottunk az első héten, miközben a férfiak és a nők mezőnyében is tizenhat játékosra redukálódott a százhuszonnyolcas mezőny. A férfiaknál kilenc, a nőknél tíz kiemelt játékos van még versenyben, s ez szokatlan, elvégre három akadály után általában még együtt vágtázik csaknem a teljes élmezőny, a vetélkedők e szakaszában csupán egy-két bukás borzolja a kedélyeket. A gyakorlat az: az első heti „felvezető” kör után kezdődik csak az igazi verseny.

Ezúttal azonban feje tetejére állt a világ. Százegy esztendő után fordul elő ismét, hogy egyetlen amerikai férfi teniszező sincs a nyolcaddöntőben, ám az igazi meglepetés az: sorra buktak el a második hét potenciális főszereplői. Nem csupán Nadal, Federer, Sarapova és Azarenka esett ki idő előtt, de számos olyan sztár is, aki nehezíteni tudta volna a versenyben maradt klasszisok dolgát…

Átböngészhetjük például a hétfői programot, s alig találunk olyan találkozót, amely lázba hozná a nézőt. Kevés az olyan derbi, amelyért érdemes már előző este vadászszékre kuporogni, s beülni a másnap reggel piacra kerülő „maradék jegyekért” kígyózó sorba. Csupa olyan párosítás, melyre tuti tippek jegyezhetők. Lesznek persze most is meglepetések, ám a nyolcaddöntők legtöbbjén nem sok izgalom várható.

Ott van például az olimpiai bajnok s második kiemelt Murray: a világ szégyene lenne, ha nem jutna döntőbe arról az ágról, ahonnan szép sorban kihullott minden komoly vetélytárs (Federer, Nadal és Tsonga), s ahol az orosz Juzsnij (20.) és a lengyel Janowicz (24.) képviseli már csak a kiemelteket. A felső ágon legalább akadnak bravúrra képes kihívói a világelső Djokovicsnak, hiszen Ferrer (4.), Berdych (7.) és Del Potro (8.) egyaránt esélyes a jó szereplésre. Ami persze relatív, hiszen Djoko igazán remek formában játszik, így aztán számukra az a forduló lehet a végállomás, ahova a szerb vonata megérkezik. Elsőként a veterán német Haas (13.) próbálkozhat a csodatevéssel, aztán jöhet a Berdych–Tomic meccs nyertese, az elődöntőben pedig vélhetően Ferrer vagy Del Potro. S noha „lefutottnak” tűnik a fináléig vezető út, biztató ugyanakkor, hogy a furcsa sérülések napjai után szombaton már igencsak izgalmas mérkőzések, hatalmas csaták döntöttek a negyedik fordulóba jutásról. A felső ágon csak Djokovics nyert sima, háromszettes meccsen.

A hölgyeknél Serena Williams pályafutása hatszázadik WTA-győzelmét ünnepelte a japán Date-Krumm elleni laza játék során (6:0, 6:2), pedig ellenfele leckéztetett már világelsőket. Igaz, Steffi Graf és Szeles Mónika legyőzése idejénmég 1996-ot írtak, s Kimiko kisasszony is csak 25 esztendős volt. Ezen a wimbledoni tornán nemhogy a második ifjúkorát élő ázsiai, de vélhetően egyetlen más vetélytárs sem tudja megszorongatni a 31 esztendős amerikai világrangsor-vezetőt, akinek erőtenisze mindenkit lesöpör a pályáról. Az angolok persze álmodoznak, hogy legújabb tehetségük, az Ausztráliában született Laura Robson képes lesz a szenzációra. Egy biztos, a 20 esztendős ifjú eddigi menetelése jóvoltából máris a top 30 mezőnyébe rukkolt elő, s hétfőn sem lesz legyőzhetetlen ellenfele: az észt Kanepivel találkozik. Ha nyer, szerdán az ötszörös wimbledoni győztes, címvédő Serena tornyosulhat előtte.

A női mezőnyben is a felső ág az erősebb, hiszen Radwanska (4.), Li Na (6.) is az amerikai klasszissal vívandó elődöntőben bízik. A tábla alsó felében a 2011-es wimbledoni bajnok Kvitova (8.) a legrangosabb szereplő. Világrengető eredmények a döntőig nem várhatóak, ám érdekesnek ígérkezik a két floridai akadémista osztálytárs, az idei Grand Slam-tornák első heti küzdelmeit rendre „túlélő” amerikai Stephens (17.) és az 5. kiemelt olasz Erranit búcsúztató Puerto Ricó-i Puig egymás elleni csatája, amely a nyolc közé jutás presztízsén túl arról is képet adhat, milyen irányba haladhat majd a női tenisz a jövőben, kik lehetnek a következő időszak főszereplői.

Már ha egyszer Serena úgy dönt, hogy visszavonul…

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.