Nagykorú verseny

Tizennyolcadszor rendezik meg a Római Teniszakadémián a WTA-sorozathoz tartozó rangos vetélkedőt, s noha a korábbi években a Duna kétszer is csónakázótóvá alakította a centerpályát, az idei áradást pedig sikerült a gátak között tartani, mégis most került igazán vészhelyzetbe Márky Jenő tornaigazgató.

A közép-európai régió egyetlen komoly profi női viadalának tulajdonosa elmondta: a védekezés, majd a szivárgások féken tartása, a környezet rendbetétele olyan hatalmas terhet rótt csapatára, hogy veszélybe került a 235 ezer dollár összdíjazású verseny megrendezése. Napokkal a rekordárvíz levonulása után is aggregátorok tömegének segítségével kellett szivattyúzni a vizet a viadal elegáns föld alatti termeiből, az öltözőkből.

A WTA úgy segített, hogy törölte a selejtezőket, így július 8-tól egyből a főtáblás küzdelmekkel rajtol a július 14-ig tartó seregszemle, amelynek győztesei között volt a dél-afrikai Coetzer (1997), a világelsőként is jegyzett szerb Jankovics (2004), egyaránt kétszer az izraeli Smashnova, valamint Szávay Ágnes, tavaly pedig az olasz Errani. Ő azóta – Roland Garros-finalistaként és US Open-elődöntős szereplésével – a világrangsor ötödik helyére tornázta fel magát. Az idén négy Top 30-as játékos szereplése várható. (Tudósítónktól)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.