Esti műsor, déli program

„Mi kell ahhoz, hogy győzzünk? Két labda, mert az egyik mindig a spanyoloknál lesz” – tréfálkozott Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány a Konföderációs Kupa második elődöntőjét megelőzően. A szakvezetőnek szüksége is van a humorérzékére, mert ezen a tornán nem sok szerencse kíséri legkiválóbb futballistáinak bevethetőségét illetően.

A brazilok ellen (2-4) a középpályás sor két meghatározó alakja, a nagy játékmester Pirlo, valamint De Rossi hiányzott, most pedig a már haza is utazó Balotellit kell nélkülözni, ami – valamennyi előrejelzés szerint – lyukat üt az itáliaiak támadójátékán. A sérült csatáron kívül Abate sem játszhat, de az ő kiválása nem pótolhatatlan veszteség, és nem egészséges Montolivo sem (mint ahogyan Pirlo fizikai állapota sem százszázalékos).

Az olaszokat más is nyugtalanítja. Mégpedig az, hogy a csoportmérkőzéseket 8-8-as gólkülönbséggel zárták, és az azúrkékekkel bizony ritkán fordul elő, hogy a kapott gólok tekintetében csaknem hármas átlagot produkáljanak. Buffon kapus meg is jegyezte: „Akármilyen jól futballoztunk az eddigi hat közül legalább négy félidőben, ilyen védekezési hibákkal a földkerekség legjobbjai ellen nem lehet esélyünk.” A világ- és Európa-bajnoki címvédő amúgy sem a legkedvesebb ellenfele a squadra azzurrának – ugyan melyik csapatnak az? –, mert az 1994-es vb 2-1-re megnyert negyeddöntője (Boston, vezette: Puhl Sándor) óta az itáliaiak nyolcból csak egyszer nyertek dél-európai riválisuk ellen. (Az örök mérleg: tíz olasz, kilenc spanyol siker, tizenkét döntetlen.) Ráadásul a múlt évi Eb döntőjében 4-0-ás csapást mért rájuk Vicente del Bosque szövetségi kapitány válogatottja, amely nagy tornán 2010-ben, a számára diadalmas vb első fordulójában kapott ki legutóbb (Svájc 0-1).

Ám az extraklasszis spanyolok is idegesek. Egyrészt azért, mert a Globoesporte brazil hírportál arról számolt be, hogy az uruguayiak elleni 2-1-es győzelem után az ibériaiak öt játékosa és egy vezetője előbb meglátogatott egy szambabárt, majd több táncos lábú lány szállodai meghívásával tette teljessé a recifei éjszakát. Az érintettek – mármint a labdarúgók – felháborodottan cáfolták, „szemenszedett hazugságnak” nevezték a kilengésről szóló információt, amelynek közzétételét Piqué így magyarázta: „Ha a pályán nem sikerül zavarba hozni bennünket, megpróbálnak nehézséget okozni nekünk a pályán kívül.” Hason óan fanyar megjegyzést tett a Marca című spanyol lap a ma esti mérkőzés játékvezetőjére. „Ő az a jól ismert Howard Webb – írta az újság –, aki oly különösen dirigálta a Spanyolország–Hollandia vb-döntőt három évvel ezelőtt.”

Az orgánum élénken emlékszik Johannesburgra, Del Bosque viszont a leghatározottabban állítja: nemhogy 2010-ig nem szabad visszamenni, de 2012-t is el kell felejteni. „Az, aki azt hiszi, Kijev folytatása következik Fortalezában, tévedésben van – hangsúlyozza. – Ha nem akarunk rosszul járni, nem foglalkozhatunk a 4-0-ás Eb-döntővel. Ez másik mérkőzés lesz.”

Hány labdával?

OLASZORSZÁG SPANYOLORSZÁG

Konföderációs Kupa-elődöntő, Fortaleza, 21 (tv: m1, 20.50). Jv.: Webb (angol).

Olaszország: Buffon – Maggio, Bonucci, Chiellini, De Sciglio – Candreva vagy Giovinco, Marchisio, Pirlo, De Rossi, Giaccherini – Gilardino.

Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro, Fernando Torres, Fabregas.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.