Luiz Felipe Scolari brazil szakvezető nem ezért mondja, hogy „rangadó lesz, melynek nincs favoritja”. Sőt hozzáteszi: „Sokan úgy vélik, a brazil–argentin találkozó sem nagyobb presztízsmeccs ennél, és azt hiszem, igazuk van.” A kapitány tudja jól: bár az örök mérleg (32 győzelem, 19 döntetlen, 19 vereség) kedvező a vendéglátók számára, az ezredforduló után rendezett nyolc találkozó közül csak kettőt nyertek a brazilok, öt parti döntetlennel zárult, míg egyszer az uruguayiak győztek. A legutóbbi randevú alkalmával – 2009-ben Montevideóban – kiütötték vetélytársukat a mostani házigazdák (4-0), akikkel hasonló a helyzet, mint az 1950-es vb-vel. Történhet bármi, őket a világ médiumai rendre úgy emlegetik: „a szamba királyai”.

Azért manapság kevésbé látványos a tánc, mint az elmúlt fél évszázadban, noha az is igaz: az olasz csapat elleni 4-2 a labdarúgó-történet bármelyik brazil válogatottjától ragyogó eredmény lett volna. S Neymarnak a KK-n eddig elért mindhárom gólja is megfelelt a jairzinhói, romariói, ronaldói, azaz a legnagyszerűbb hagyományoknak. Ám, miközben a brazil szurkolók már a spanyolok elleni döntőre készülnek, noha sem Scolari, sem Vicente del Bosque válogatottja nem finalista még –és lehet, hogy nem is lesz az –, Julio Cesar nem győzi hangoztatni: „Uruguaynak nagyon jó támadóhármasa van, a Forlan, Cavani, Suarez trió feltartóztatása kulcsfeladat.” Hazájában nem figyel rá senki. „Kapus – legyintenek –, azért emlegeti annyit az ellenfél csatárait.”

Oscar Tabarez uruguayi szövetségi kapitány viszont a brazilok előtt tiszteleg, mondván: „A legtöbbször nyerték el a világbajnoki címet, és a legjobban érzik a játékot.” Ám azt is leszögezi: „Az ellenük következő mérkőzés előtt senkit sem kell ösztönözni, a motiváció magától értetődik. Vagyis maximális erőbedobással küzdünk majd, az pedig nem számít, hogy a meccset Brazíliában rendezik. Nem a közönség, hanem a kétszer tizenegy labdarúgó játszik.”

Az érzékelhető elszántság miatt Uruguayban most senki nem veti fel, hogy a dél-amerikai vb-selejtezőkön csak az ötödik helyen álló válogatott teljesítménye a legutóbbi tizenöt mérkőzésen úgy hullámzott, mint viharban a Rio de la Plata. A statisztika 6 győzelmet, 3 döntetlent és 6 vereséget, valamint (a Tahiti elleni 8-0-lal) 22-22-es gólkülönbséget rögzít, azaz – összevetve –minden egyforma, a kép nem különösebben biztató. Ám Uruguay egyrészt nem volt favorit 1950-ben sem, Alcides Ghiggia, a döntő gól szerzője azonban még évtizedekkel a riói döntő után is azt mondta: „Kétszázezer embert csak hárman hallgattattak el a Maracanában: Frank Sinatra, II. János Pál és én.” Másrészt az „uruknak” a brazilok ellen az utóbbi tizenkét évben elért egyetlen győzelme nemcsak az 1-0-ás siker szempontjából különleges.

Hanem azért is, mert akkor mutatkozott be brazil szövetségi kapitányként Luiz Felipe Scolari.

BRAZÍLIA–URUGUAY Konföderációs Kupa-elődöntő, 21 (tv: m1, 20.50). Jv.: Osses (chilei).

Brazília: Julio Cesar – Daniel Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Paulinho, Luiz Gustavo, Oscar – Hulk vagy Lucas Moura, Fred, Neymar.

Uruguay: Muslera – Maxi Pereira, Lugano, Godin, Caceres – Gonzalez, Perez, Gargano – Forlan, Cavani, Suarez.

Ott jön Uruguay! Scolari nem szívesen emlékszik a kapitányi premierre