A hetedik mennyország
Helyes a csicsergés! Ilyenkor, nyár elején, amikor mindenféle csapatjáték a döntők döntőihez ér, folyamatosan érezzük ezt az ellentétet a szív és a többi, bizonytalan testrész között. Iszonyatosan megerőltető szezonok után a legfontosabb meccsekre érkeznek a küzdő felek a leglestrapáltabb állapotban. Amikor hatalmas tétek múlnak a legapróbb momentumokon, akkorra gyötrődik el leginkább a test, rongyolódik el leginkább az ideg, s akkor igyekszik leginkább mindenen átemelni gazdáját a szív.
A kosárlabda az a játék, amelyben ez az ellentmondás a legélesebb. Itt visz a legmélyebbre a legfinomabb mozdulatok leheletnyi elcsúszása, a fölugrásokból hiányzó centiméterek, itt van a legkisebb távolság az ihletett és az elátkozott állapot, a bénító és a szárnyakat adó idegfeszültség között. Mindez az NBA idei döntőjében fokozottan érvényesült. Esztétikai szempontból ez a nagydöntő nem volt nagy, de pszichikai szempontból annál inkább. Egyének és csapatok hatalmas mélységekben és magasságokban hullámvasutazták végig e sorozatot. A bölcs elemzők egyetlen „messzebb menő” következtetése sem élte túl a következő meccset. Mindenki föltámadt néhányszor, akit eltemettek, és mindenki mélybe zuhant, aki a mennyben járt. (A legnagyobb sztároktól a kiegészítő emberekig.) Legalább egy tucat hőse és páriája volt ennek a mérkőzésszériának. Szimbolikus példaként említhetjük a Spurs kettesét, Danny Greent, aki hihetetlen mennyiségben és elképesztő dobószázalékkal termelte a hárompontosokat, többet, mint bárki bármikor, bármelyik nagydöntőben, ám a nagydöntő döntő meccsén tizenkét dobásából tizenegyet elrontott. Ha pár nappal tovább marad áldott és száraz az ő tenyere, akkor most a Spursé a bajnokság, és Green a rájátszás MVP-je.
Van egy nagyon finom, sok faktorból képzett hatékonysági mutató, ami jól jellemzi egy-egy csapat eredményességét. A Miami ebben a szezonban csupán két meccset vesztett el úgy, hogy jobb volt a mutatója ellenfeléénél. Az egyik ilyen balszerencsés alkalom éppen a nagydöntő első meccse volt Miamiban. Ezután négy egyértelmű mérkőzés következett, melyet felváltva nyertek a csapatok. A megvert fél mindig úgy nézett ki, mint akit végleg megvertek. Aztán a következő meccsre mindig föltámadt. Leginkább a Miami tűnt teljesen reménytelennek a harmadik meccs után, melyet 36 ponttal vesztett el összesen 77 szerzett ponttal. Mindenféle mutató tekintetében ez volt a Miami messze legrosszabb meccse az egész évadban. A következő mérkőzésen aztán magabiztosan győzött idegenben, és visszaszerezte pályaelőnyét.
A két utolsó miami meccs szoros volt. A Spursnek egyet kellett volna megnyernie ezek közül. A hatodik meccs neki állt. Annyira, hogy sok néző már el is ment, és a sportcsarnok előtt riporterek bánatos interjúkat készítettek a vigasztalhatatlan szurkolókkal. Közben odabent a Miami felzárkózott, öt másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített, és a hosszabbításban győzött.
A hétmeccses nagydöntők eddigi históriájában a hetedik meccsen 17-ből 14 alkalommal a hazai csapat nyert. A Miami az idei alapszakaszban otthoni mérkőzéseinek 90 százalékát győzelemmel zárta. Az NBA egész történetében LeBron James dobta átlagban a legtöbb pontot a sorsdöntő hetedik meccseken. Többet, mint Michael Jordan. Ilyen előjelek dacára a befejezés előtt másfél perccel a Spursnek labdája volt a fordításhoz, hiába múlta felül James még a saját átlagát is. Ismét az utolsó pillanatok döntöttek. Sajnos egy ilyen párharc nem lehet annyira döntetlen, hogy el ne döntse a sors valamerre, s persze bármerre dönt, igazságtalanul dönt.
Michael Jordan visszavonulása után a Gregg Popovich által a pályakezdő Tim Duncanre fölépített San Antonio Spurs vette át a Chicago Bulls helyét az NBA élén. Ebben a másfél évtizedben négy nagydöntőt játszott és nyert meg, s végig a legjobbak között volt. Az alapemberek – Duncan, Parker, Ginobili – szinte az egész pályafutásukat ennél a klubnál töltötték. Ennek a példátlanul hosszú életű, stabil, kiegyensúlyozott csapatnak a történetét zárhatta volna le méltóképpen az ötödik bajnoki cím.
Ha viszont lezárta volna, akkor pár pontocska híján hatalmas kudarcnak minősült volna a hatalmas siker: a háromesztendős miami élcsapatépítő kísérlet a James, Wade, Bosh hármassal és az ifjú edzőzsenivel, Erik Spoelstrával. Hiába három évben három döntő, hiába a tavalyi bajnoki cím, a mezőnyből kimagasló 80 százalékos győzelmi arány az idei alapszakaszban. Ha a Heat játékosai három nagydöntőből kettőt elbuknak, akkor akár el is bujdoshatnak.
Kettő a történet, egy a happy end. Nem juthat mindenkinek.
