Negatív minta

Furcsa ötlettel állt elő Glen Mills, a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt trénere, miután a háromszoros ötkarikás aranyérmes Veronica Campbell-Brownnak pozitív lett a doppingtesztje. Az edző úgy véli: a jamaicai illetékeseknek akkreditált laboratóriumot kellene nyitniuk, hogy megvédhessék világklasszis atlétáikat.

„A szakember nyilván csalódott és mérges volt a sprinter lebukása miatt, mivel így Bolt eredményeire is árnyék vetülhet” – mondta érdeklődésünkre Tiszeker Ágnes. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint más oka azért nem lehet a nyilatkozatnak, mert a vonatkozó intézmények fölöttébb szigorú szabályok alapján, állandó kontroll mellett végzik munkájukat, ráadásul az analizált minták anonimizáltak, így a visszaélések kizárhatók. Persze a sportvilág részéről hasonló igény gyakran jelenik meg, ám eredménye ritkán van, így kijelenthető: a közeli jövőben nem válik valóra a tréneri álom.

„Egyébként pedig emlékeztetnék a kerékpáros Lance Armstrong ügyére” – fűzte hozzá Tiszeker. „Amikor eljutott a minta az ellenőrökhöz, kiderült az igazság. A titokra addig nem derült fény, amíg a szakemberek a bringásnak megfelelő időpontban s helyen, de legalábbis nem meglepetésszerűen érték el a versenyzőt. És ezért s az elemzés eredményeiért aligha a laborokat kell hibáztatni...”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.