Gólszerző százados

Brazília válogatottja szinte csatársor nélkül – elöl a mindenben, ami nem brazil, „kitűnő” Hulkkal, valamint a „lépegető exkavátor” Freddel – 3-0-ás győzelmet aratott Japán csapata ellen a labdarúgó Konföderációs Kupa nyitányán.

Neymar, a támadó trió harmadik tagja a mérkőzés leg elején káprázatos gólt szerzett, de még e húszméteres, bal felső sarkos bombalövés sem feledtethette, hogy e ragyogó alakításon kívül a „csodagyerek” sem mutatott sokat. A házigazdák a második félidő elején a végig jól játszó Paulinho tizennégy méteres (Dani Alves passzát és Oscar ellépését követő) lövésével – és Kavasima kapus kisebb közreműködésével – növelték előnyüket, majd a sérülések miatti hosszabbításban Oscar valóban brazil tempójú átadását a Fred helyett beküldött, ötödször válogatott Jo a bal sarokba gurította (3-0).

Nagy karnevál nem volt, a megnyitó pedig csaknem botrányba fulladt, mert Brazília elnök asszonya, Dilma Rousseff ellen hevesen tüntetett a közönség. Sepp Blatter, a FIFA legfőbb elöljárója zavartan mondogatta a mikrofonba: „Brazil szurkolók, több tiszteletet az elnöknek, hol a fair play?”

Brazília–Japán 3-0 (1-0) Brazíliaváros, 67 423 néző. Jv.: Pedro Proenca (portugál). Brazília: Julio Cesar – Daniel Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Paulinho, Luiz Gustavo, Oscar – Hulk (Hernanes, 75.), Neymar (Lucas Moura, 73.), Fred (Jo, 81.). Japán: Kavasima – Ucsida, Josida, Konno, Nagatomo – Endo (Hoszogaj, 78.), Honda (Inui, 88.), Haszebe, Kagava, Kijotake (Maeda, 51.) – Okazaki. Gól: Neymar (3.), Paulinho (48.), Jo (93.).

Az A csoport másik mérkőzésén az olasz és a mexikói csapat találkozott egymással vasárnap. Az európai együttes a válogatottban századik alkalommal szereplő Pirlo remek, szabadrúgásból szerzett góljával vezetett, ám a rivális Hernandez értékesített tizenegyesével gyorsan egyenlített. A második félidő hajrájában Balotelli, a Milan centere döntötte el a meccset: három mexikói védő között tartotta meg a labdát, majd a léc alá lőtt, így az olaszok 2-1-re nyertek.

Olaszország-Mexikó 2-1 (1-1) Rio de Janeiro, 80 000 néző. Jv.: Osses (chilei). Olaszország: Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini, De Sciglio – Marchisio (Cerci, 68.), De Rossi, Pirlo, Montolivo, Giaccherini (Aquilani, 88.) – Balotelli (Gilardino, 86.). Mexikó: Corona – Flores, Maza Rodriguez, Moreno, Salcido – Aquino (Mier, 53.), Torrado, Guardado, Zavala (Jimenez, 86.), Dos Santos – Hernandez. Gól: Pirlo (27.), Hernandez (34.), Balotelli (79.). A Spanyolország–Uruguay meccset (B csoport) lapzártánk után játszották.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.