Madaras és társai az Egyesült Államok társulata elleni, ötméteres párharcban elbukott csoport meccs után napról napra jobb teljesítményt mutattak az oroszországi viadalon, s Montenegró, Japán, majd Brazília legyőzését követően nagyobb megerőltetés nélkül vágtak vissza az amerikaiaknak a szombati elődöntőben (8:6). A szerbekről sejtettük, hogy előrébb tartanak a londoni játékok ötödik helye nyomán alaposan átalakult magyar garnitúránál, és a „gyanú” igazolást is nyert a vasárnapi négyszer nyolc perc során.

A rivális mindvégig kezében tartotta az irányítást: az első szünetben még csak 4:3-ra, a „félidőben” viszont már 7:4-re vezettek Filipovicsék. A harmadik periódusban nem nőtt – igaz, nem is csökkent – a differencia, s a háromgólos szerb előnynél (9:6) kezdődő utolsó játékrész előtt csekély volt a remény a fordításra. Ráadásul a vetélytárs rátett még egy lapáttal, így különösebb izgalmak nélkül telt a zárószakasz, amelynek végén 12:7-et mutatott a nagytábla.

A Világ Liga jelentőségét illetően finoman szólva megoszlanak a vélemények, de a torna arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön: hol tart az együttes a bő egy hónap múlva rajtoló, barcelonai vb előtt? Nos, ahhoz egyelőre vernei fantáziára lenne szükség, hogy a szerbek megelőzését reális célnak tekintsük, de kesergés helyett inkább rögzítsük a tényt: a magyar csapat – világversenyen a 2008-as pekingi olimpia óta először – most végre döntőt játszhatott. Részsikernek ez sem lebecsülendő.