Cseljabinszk és Amerika

Európa és Ázsia határán, a kies Cseljabinszkban csobbannak ma vízbe –magyar idő szerint délután negyed kettőkor – a férfi pólóválogatott játékosai, hogy a Világ Liga hangzatosan szuper döntőnek nevezett végjátékában, a csoport nyitómeccsén megmérkőzzenek az Egyesült Államok együttesével. A kvartettben még Montenegró és Japán csapata vár a hallatlanul sikeres Kemény-éra után kinevezett új kapitány, Benedek Tibor játékosaira, de izgalomra még nincs különösebb ok, mert a negyeddöntőben mind a négy garnitúra vízbe szállhat, igaz, nem mindegy, milyen képességű ellenféllel szemben.

A ma már a szövetség elnökeként dolgozó sikeredző, Kemény Dénes által hosszú időn át negligált sorozatba visszatérő gárda a prognózis szerint bizonyára bejut az elődöntőbe, sőt akár az aranyat is elhozhatja az Urálon túlról. Az extréner úgy véli, ezzel együtt sincs különösebb jelentősége a tornának: amondó, ha győzünk, örüljünk neki, és merítsünk erőt belőle, ha nem, akkor meg vonjuk le a tanulságokat, s próbáljuk meg hasznosítani azokat a júliusi barcelonai világbajnokságra.

– Legutóbb 2006-ban szerepeltünk a Világ Ligában, az után viszont úgy ítéltem meg: több kárt okozna a részvétel, mint amennyi hasznot hajtana –mondja Kemény. – A kluboktól semmit nem érő selejtező mérkőzések idejére kellett volna elszakítanom a játékosokat akkor, amikor egyébként a válogatott gerince adott volt. Most alapvetően más a helyzet, hiszen abban mindenki egyetért, hogy London után vérfrissítésre volt szükség. Erre jó lehetőséget nyújtott az a hat kvalifikációs meccs, amelyet megvívtunk a Világ Ligában, s az új szakvezető nyilván fontos tapasztalatokkal gazdagodik Cseljabinszkban is.

Benedeknek azért a tesztelésen túl is vannak céljai. Az esélyekkel kapcsolatban elmondta: azért lenne muszáj a csoport első helyét megszerezni, hogy a szerbekkel csak a döntőben találkozzék a csapat. E cél érdekében alighanem a Montenegró elleni összecsapás végkimenetele lesz a döntő, így a kapitány kiemelt fontosságúnak tartja a délszlávok elleni sikert.

A Waterpolo.hu tudósítója egyébként azt jelentette a helyszínről, hogy „kissé szűkösen leszünk, a cseljabinszki uszoda ugyanis meglehetősen pici, és csak egy medence van benne”. Ez utóbbi ténynek azért lehet jelentősége, mert nem jut majd elegendő idő a bemelegítésre, vagyis a helyszín adottságaiból fakadóan sajátos módon kell felkészülni a mérkőzésekre.

Kihívás tehát akad bőven, s akkor még szó sem esett arról, hogy fogalmunk sincs, mire képes az átalakított válogatott, amelyben a rutin párosul az ifjúi lelkesedéssel. A kérdés az: a keverék vajon ötvöződik-e a győzelem képességével is?

Ami biztos: a Barcelonába vezető úton Cseljabinszk a „legforgalmasabb” megálló, ahol ez kiderülhet.

A csoport. A magyar válogatott mérkőzései (magyar idő szerint).

Ma: Egyesült Államok (13.15). Szerda: Montenegró (11.45). Csütörtök: Japán (13.30).

B csoport: Szerbia, Oroszország, Kína, Brazília.

A negyeddöntő mérkőzéseit (A1–B4, A2–B3, A3–B2, A4–B1) pénteken, az elődöntőket szombaton, a helyosztókat vasárnap rendezik.

Nyerő 13-as?

Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor. Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel.

Cseljabinszki anziksz
Cseljabinszki anziksz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.