Heves küzdelem

Már hat gyanúsítottja van a legújabb fogadási csalási ügynek, amelyben korábban öt, majd hétfőn egy újabb férfit vettek őrizetbe vesztegetés gyanújával a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Öten közülük előzetes letartóztatásban vannak.

Amint arról már beszámoltunk, a nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak NB I-es és utánpótlásmeccsekre fogadtak, s hogy biztosan nyerjenek –azaz a találkozók számukra „kedvezően” alakuljanak – labdarúgókat, bírókat „kentek meg”. Információink szerint a rendőrség egyelőre négy mérkőzéssel kapcsolatban vizsgálódik, de nem zárható ki, hogy a manipulált meccsek és a gyanúsítottak száma növekszik. A nyomozást jelenleg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja, de lapunk – ügyészségi forrásokból – úgy értesült: a Központi Nyomozó Főügyészség is figyelemmel kíséri a fejleményeket, és elképzelhető, hogy az ügy hamarosan átkerül hozzá.

Emlékeztetőül: a Központi Nyomozó Főügyészség a napokban emelt vádat a nemzetközi fogadási csalások szingapúri szervezője és magyar társai ellen. Fazekas Géza ügyészségi szóvivő akkor úgy fogalmazott: feltehetőleg több mérkőzést manipulálhattak Magyarországon, mint ahánnyal összefüggésben vádat emeltek. Kiemelte: senki ne higgye azt, hogy megúszta, mert a még fel nem tárt fogadási csalások ügyében új nyomozásokat rendelnek majd el. Úgy tudjuk, az előre jelzett „új nyomozások” egyike az egri. Az ügy hátterét és egyelőre nem nyilvános részeit ismerő forrásaink szerint „még nagy meglepetések, komoly fordulatok várhatók”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.