Perselyben nem fér el

Vannak országok, ahol ha ingyen engedik be a szurkolókat a stadionba, akkor sem telik meg a létesítmény, s akadnak helyek, ahol sokszorosára kellene bővíteni az arénát, hogy minden drukker helyet kapjon. Ez nem csupán olyan csúcstalálkozókra igaz, mint a Bajnokok Ligája-döntő, amelyre félmillió Dortmund-rajongó akart bejutni.

Ezzel összevethető érdeklődést képesek kiváltani az első ligába jutásért vívott meccsek is. A százezer lakosú Kaiserslauternnek a Bundesliga 2-ben a harmadik helyen záró, Hoffenheim elleni osztályozójára háromszázezer jegyigénylés érkezett. A Fritz Walter stadion megtelt a hétfői visszavágóra, ám az együttes alulmaradt a párharcban (1-2, 1-3).

Miként a Watford is veszített (1-0-ra) a Crystal Palace ellen: a Premier Ligába jutásért vívott meccset 82 ezren tekintették meg a Wembley stadionban. A szakírók már a találkozó kezdete előtt a legértékesebb futballmérkőzések egyikének nevezték a rájátszás döntőjét. Ennek oka, hogy a két másodosztályú csapat találkozójának győztese legalább 120 millió fonttal gazdagodik.

A Deloitte elemzői szerint ez a minimális haszon. Azaz ha a garnitúra az élvonalban az utolsó helyet „szerzi meg”, és kiesik, ennyit akkor is kasszíroz. Ugyanakkor kevesen kalkulálnak a legrosszabb forgatókönyvvel. Miként Adam Bull, a könyvvizsgáló cég szakértője rámutatott: a Premier Liga bevételei garantálják, hogy a feljutó klub mind a pályán, mind azon kívül jelentős befektetéseket hajthat végre. (Persze az angol liga lehet gáláns az új belépőkkel, elvégre – három évre – hárommilliárd fontos televíziós szerződése van.)

A távolság innen nézve beláthatatlan: arrafelé ilyen az első osztály hátsó régiója vagy éppen az „NB II”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.