Kitörölhetetlen tavasz

Hivatalosan sem az olasz futballszövetség, sem az ügyészség, sem az UEFA nem erősítette még meg, hogy Davide Lanzafame egyike lenne annak a huszonnégy játékosnak, aki ellen vádat emeltek Olaszországban a 2009-ben kirobbant, azóta már világméretűvé dagadt fogadási csalással összefüggésben. Hivatalos megerősítés hiányában viszont az MLSZ-ben fel sem vetődhet a Honvéd-futballista játékengedélyének visszavonása – közölte lapunkkal a szövetség korifeusainak egyike.

Az itáliai sajtóban néhány napja jelent meg, hogy Lanzafame és huszonhárom társa ellen vádat emeltek különböző labdarúgó-mérkőzések manipulálásáért. A Repubblica.it-re hivatkozva a Nemzeti Sport azt közölte: a gyanú szerint Lanzafame a Bari két manipulált mérkőzésével összefüggésben kaphatott pénzt. Az olasz légiós ugyanakkor mind a Honvéd, mind az MLSZ illetékeseinek azt mondta: nem áll sem sportfegyelmi, sem büntetőeljárás hatálya alatt, ezért sem vonták vissza a játékengedélyét.

De miért kellett erről nyilatkoznia korábban Lanzafamének? A szövetség névtelenséget kérő illetékesének tájékoztatása szerint a labdarúgó esetleges „érintettségének” híre hozzájuk is eljutott, ezért vonták kérdőre. Más bennfentesek azonban úgy vélik: azért is gyanakodhattak, kérdezősködhettek a szövetség emberei Lanzafaméről, mert már önmagában az is gyanús volt: az olasz A és B osztályt is megjárt tehetséges játékos „mit keres a Honvédnál?”. Bár a hazai bajnokságban nem szerzett sok gólt, a kispestiek legfelkészültebb játékosaként kulcsszerepe van a harmadik hely meglepetést keltő megszerzésében.

Az olasz sajtóhírek olvastán ma már sokan úgy vélekednek: Lanzafame önkéntes száműzetésbe vonult a Honvédhoz, remélve, hogy így megúszhatja a Barit érintő csalási ügyeket. Azt nem tudni, kihallgatták-e őt egyáltalán az olasz ügyészek. Elvileg az sem zárható ki, hogy nem, azaz távollétében folytatták le vele szemben az eljárást (bár ez nem túl valószínű).

Az olasz hatóságok is együttműködtek azzal a nemzetközi nyomozócsoporttal, amely több országra kiterjedően vizsgálta a távol-keleti központú bűnszervezetek által szervezett és irányított fogadási csalásokat, s amelyeknek Magyarország is a tagja volt. Ha az itáliaiak nagyon akarják, Lanzafamét a magyar ügyészség is kihallgathatta volna, de a legkézenfekvőbb az lett volna, hogy egyszerűen hazaküldik. Egyik sem történt meg. Ügyészségi forrásaink szerint az olasz hatóságok – rajtuk keresztül legalábbis – nem keresték Lanzafamét. Abban pedig semmi rendkívüli nincs, hogy az itáliai nyomozó szervek a felderítés befejezéséig nem tájékoztatták az olasz sportszövetséget, az UEFA-t – így értelemszerűen a Lanzafame felől érdeklődő MLSZ-t sem – arról, kiket vontak eljárás alá a nemzetközi fogadási csalásokkal összefüggésben. Miért tették volna a nyomozás vége előtt, amikor talán még ők maguk sem tudták, kik lehetnek érintettek az ügyben?

Lanzafame jelenleg teljes jogú játékosként készülhet a Honvéd következő bajnoki mérkőzésére. (Már ha addig a vádemelésről szóló híreket az olasz ügyészség vagy az UEFA meg nem erősíti az MLSZ-nek.) A bajnokság végeredményét, a Honvéd helyezését és a nemzetközi kupaszereplés jogát azonban a magyar szövetség szerint az sem befolyásolná, ha kiderülne: az olasz labdarúgó hazudott, vagyis már hónapok óta büntetőeljárás hatálya alatt állt, és ő erről tudott.

Visszamenőlegesen nem lehet egyes eredményeket törölni emiatt. Elvégre nem kezdhet el a szövetség „matekozni”, hogy mi lett volna, ha Lanzafame már ezen vagy azon a meccsen nem játszik. Az egész bajnokság pedig – függetlenül attól, hogy hagy-e nyomot vagy sem – végképp nem törölhető...

Lanzafame (jobbról) és a ferencvárosi Besic kettőse a Bozsik stadionban
Lanzafame (jobbról) és a ferencvárosi Besic kettőse a Bozsik stadionban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.