Árnyék a fényben
A borsodiak közel voltak a célhoz. Olyannyira, hogy a vendéglátók már az első osztályra készülődnek: a létesítmény több százmillió forintos (!) beruházás keretében újul meg. Még világítás is lesz, márpedig a fény a legfontosabb ügyek egyike. Az aktuálisan az NB I-ben inkább vonagló, semmint szereplő Eger komplett évadot teljesített úgy, hogy nem játszott hazai környezetben. A reflektorok tán el sem készülnek már: úgyis mindegy.
Mezőkövesden nem találkoztunk olyannal, aki „párhuzamos történetként” tálalná a két együttes sztoriját: mindenki biztos a sikerben. Némi aggodalmat vasárnap délután legföljebb az ébreszt, hogy sérült a kis Bognár. A zuhanyhíradó szerint néhány órával a meccs előtt még Miskolcon kezelték az ötvenszeres válogatott Bognár György fiát, a hazaiak irányítóját.
A szurkolók jó jelnek vették, hogy a játékos ott melegít a többiek között; azt már kevésbé, hogy az eső vigasztanul ömlött. Talán ezért nem voltak kígyózó sorok a merchandising-termékek értékesítését kilátásba helyező asztal előtt. Vagy azért, mert már mindenki felszerelkezett a 2500 forintos áron kínált sálból. Erre utalt, hogy megannyi drukker nyakában díszelgett a sárga-kék kiegészítő. Ez a két szín dominálta a sporttelepet akkor is, amikor a két csapat pályára lépett a mintegy ezerötszáz érdeklődő előtt: népviseletbe öltözött nyolcvanas bácsi éppúgy magasba tartotta az ülés mellé helyezett kartonlapot, mint Tállai államtitkár. A klub társadalmi elnökeként is tevékenykedő fideszes politikus nem sokára a későn érkező Papcsák képviselőt is üdvözölhette a lelátón...
Minden kész volt az ünneplésre, és a hangosbemondó már az első sípszó előtt jelezte: egy pont is elég a bulihoz. Igaz, annak megszerzése a vártnál nehezebbnek mutatkozott, pláne annak fényében, hogy a házigazdák támadójátéka reménytelennek, védelme pedig föltűnően ingatagnak tetszett. A legállhatatosabb mezőkövesdi vitán felül Véber tréner volt, aki egy szál öltönyben állt a pálya szélén, s annyi vizet kapott föntről, amennyi Gyurta Dániel úszóklasszisnak sem jut egy átlagos tréningen.
Az első félidő (0-1) forgatókönyve nem keserítette el a tervezett minifesztivál szervezőit: a szünetben ismertették az ünnepség „táncrendjét”. Kétségtelen, e napon ez volt a kövesdiek legjobb periódusa: a csapat a pauza ideje alatt nem szenvedett a pályán, ahol az NB I-es szereplés lehetőségét már kiharcoló helyi férfiak kézilabda-garnitúrát köszöntötték.
A labdarúgókat mind kevésbé „fenyegette” az esős pezsgőzés veszélye. A ceglédiek újabb gólt szereztek, a hazai szurkolók pedig a boldogtalan némaságban kerestek menedéket. Főként az után, hogy a „betliző” Szántai kapus segítségével háromra növelte előnyét a Cegléd. A hajrában szépített ugyan a hazai garnitúra (1-3), s a megafonokból felhangzott a Kövesd, Kövesd a mi csapatunk című induló, a hangulatot jobban érzékeltette a műsorközlő kommentárja: „Bár nem láttam a gólt, mert nagy volt a kavarodás, szép volt.”
Többre már nem futotta, Solymosi játékvezető lefújta a meccset, a nézők hazaballagtak, a büfés alighanem rekordforgalmat bukott a vereségnek és a zivatarnak „köszönhetően”, Tállai államtitkár szomorúan baktatott a pályán, Véber edző „magyaros” történetként azonosította a vereséget.
Csak egy embert láttunk, aki nem halasztotta el az ünneplést. Mint mondta: lehet, hogy egy hetet késik a siker, de a lényeg nem változik, NB I-es lesz a Mezőkövesd. Az biztos, hogy csupán az eredmények szélsőséges alakulása akadályozhatná meg a klubtörténeti bravúrt. Azaz e nevető férfinak tán igaza is van, ha harmincnyolc év reménytelen várakozás után már nem zaklatja fel magát néhány napos csúszás miatt.
Felcsút, Mezőkövesd: mint rendesen, megint izmosodik a mezőny.
