Debreceni páros

Nem csupán a Velence–Martonvásár előmérkőzés (Kovács Norbert góljával 1-0) idézte a hajdani Szabad Föld Kupa-küzdelmeket, hanem gyakran a labdarúgó Magyar Kupa döntője is, annyi volt az első félidőben a rossz átadás vagy a labdakezelési hiba.

Így aztán kiváltképp üdítően hatott Andrics lövőcsele Mátéval szemben, melynek következtében a nehézkes debreceni védő a kispesti pázsitra fektetve nézte, amint a győri csatár megszerzi az ETO-nak a vezetést (17. perc: 0-1). A szünet előtti szakaszból még két Kink-megmozdulás érdemel említést: az elsőnél a jobb kapufa külső éléről pattant ki a labda, a másodiknál a gólban nem csekély mértékben közreműködő Verpecz kapus mentett.

A második félidő Takács szerencsétlen alakításaival kezdődött: a győri hátvéd előbb a labda mellé ugrott, majd úgy vetődött Coulibaly elé, hogy lábáról felemelkedett, és Molnár fölött a hálóba hullott a csatár lövése (51.: 1-1). A Debrecen felélénkült, és fölényben futballozott, Takács pedig korrigált: Szécsi veszedelmes labdáját alighanem gólt mentő fejessel hárította. Ám az ETO így sem tudta elkerülni a fordítást: Coulibaly a bal oldalon szólózott, majd az ötös sarka közeléből a „hosszú” sarokba passzolt (86.: 2-1).

Így a bajnoki címvédő Győr nem tudott duplázni, a DVSC-játékosok és -szurkolók körében pedig a Bozsik József stadionban állt a Coulibál...

DEBRECEN- GYŐR 2-1 (0-1)

Magyar Kupa-döntő, Kispest, 4000 néző. Jv.: Kassai.

Debrecen: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Czvitkovics (Bouadla, 81.), Ferenczi (Szécsi, 68.) – Kulcsár (Sidibe, 40.), Coulibaly.

Győr: Molnár – Svec, Lipták (Djordjevics, 81.), Takács, Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovics (Dudás, 62.) – Varga (Kronaveter, 32.), Kink, Andrics.

Gól: Andrics (17.), Coulibaly (51. és 86.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.