Vidéki főváros lesz

Nem kevesebb, mint negyvenkilenc évvel legutóbbi bajnoki címe után újra fölérhet a hazai csúcsra a Szolnok vízilabdacsapata, amennyiben felülmúlja az Eger együttesét a döntő ma kezdődő, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában.

Az 1964-ig hatszor aranyérmes Tisza-parti társaság végjátékba kerülése kívülről nézve kisebbfajta csoda, már csak azért is, mert Kovács István szakvezető gárdája csupán a negyedik helyet szerezte meg az alapszakaszban úgy, hogy tizenöt ponttal ért el kevesebbet, mint az élen záró Szeged. Ehhez képest a szolnokiak az elődöntőben oda-vissza elintézték a Bajnokok Ligája idei kiírásában negyeddöntős csongrádiakat, így az OB I-et tavaly csak hatodikként befejező garnitúra története legszebb napjait idézheti föl, bár kétségtelen: az utóbbi öt évben mindig döntős – sőt két esztendeje bajnok – Eger pozíciói a kedvezőbbek.

Gerendás György, a hevesiek trénere úgy véli: a rutin és a pályaelőny (annak nyomán, hogy a párharcot az egriek kezdhetik hazai környezetben) valamelyest valóban az övéi felé billenti a mérleg nyelvét, de játékosegyéniségek tekintetében a szolnokiak állnak jobban. „Mi inkább csapatként funkcionálunk, odaát viszont több a klasszis. Majd kiderül, melyikünk hasznosít többet a saját erényeiből” – magyarázza, hozzátéve, hogy mindent egybevetve fifti-fifti az esély.

Kovács hasonlóképpen kiélezett mérkőzéseket vár, miközben elmondja: „A döntőbe kerülésünk csak másokat lepett meg, a mi terveinkben végig az szerepelt, hogy az aranyért játszunk. Az alapszakaszban elveszített meccseink többségén egyetlen góllal maradtunk alul, úgyhogy már akkor is éreztük: odaérhetünk a végére.” A kérdésre, miszerint Szolnokon újra a pólósok-e a sztárok, mint annak idején Kanizsa Tivadarék, azt válaszolta: „Erről egyelőre szó sincs, változatlanul a kosárlabda a legnépszerűbb játék a városban, de mindent megteszünk azért, hogy felnőjünk klubtársainkhoz.”

A „felnövés” első lépéseként elbontották a sátrat a Tisza-ligeti strandon található medence fölül, így az eddigi négyszáz helyett hozzávetőleg nyolcszáz nézője is lehet a mai nyitányon házigazda Eger szombati vizitjének. Kovács szerint kifejezetten jó, hogy a fürdőzők közvetlen közelében pólózhatnak, mert ezzel is a sportágat népszerűsítik. Kovács egyébként 1994-ben az Újpesttel, 2004-ben pedig a Honvéddal Bajnokok Ligáját nyert, s amennyiben készpénznek vesszük a tréner tízévente esedékes nagy diadalait, a Szolnoknak jövőre muszáj BL-győztesnek lennie. „Adja az ég, hogy így legyen!” – reagált a fölvetésre a londoni olimpián még a román válogatottat gardírozó mester, sőt Gerendás is csatlakozott hozzá: „Őszintén drukkolok majd a Szolnok BL-sikeréért. Képzelje, mekkora szám lesz, ha a magyar bajnoki ezüstérmes elviszi az európai pálmát!”

Az Eger–Szolnok döntő programja. Ma: Eger, 18. Szombat: Szolnok, 16.15. Május 21., kedd: Eger, 18.30. Május 24., péntek: Szolnok, 19 (ha szükséges). Május 26., vasárnap: Eger, 16 (ha szükséges).

Első mérkőzés a bajnoki bronzéremért: Szeged–Vasas 9:8.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.