MLSZ-kampány: Rendezői szak?

A Magyar Labdarúgó Szövetség azt szeretné, ha Budapest a 2020-as Európa-bajnokság házigazdái között lenne – közölte a szervezet hétfőn tartott közgyűlése után Csányi Sándor elnök.

Mint köztudomású, az UEFA azt tervezi: az Eb-t hét év múlva tizenhárom ország egy-egy városában tartja. Az MLSZ ugyancsak pályázni kíván BL- vagy EL-döntő megrendezésére.

Tekintettel arra, hogy az új Puskás Ferenc stadion még csupán papíron létezik, ezek egyelőre csak elképzelések. Azzal együtt is, hogy az elöljáró reményét fejezte ki: a kormány múlt pénteken bejelentett esetleges pénzügyi intézkedései nem érintik a létesítmény átépítését, mert a szigorítások erre az évre vonatkoznak, s az aréna rekonstrukciójának igazán komoly költségei jövőre jelentkeznének először.

Az MLSZ-elnök bejelentette: „A gyűlölet nem pálya” szlogennel a szövetség kampányt indít a magyar lelátókon mindennapos verbális szörnyűségek visszaszorítására. „Keményebb fellépéssel elveszítünk néhány ultrát, de sokkal több szurkolót nyerhetünk” – mondta. Hangot adott annak a személyes véleményének is, hogy az ország nem bír el tizenhat első osztályú csapatot. Kisebb mezőny esetén kevesebb klub osztozna a bevételeken, s szerinte ez növelhetné a hazai élvonal nemzetközi versenyképességét. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.