Igen, Athletic!
A Manchester City szempontjából kevésbé volt kritikus az időzítés, mint ellenfele, az ugyancsak Nagy-Manchesterből érkező Wigan Athletic számára. A City régen elvesztette esélyét bajnoki címe megvédésére – de ezüstérme révén változatlanul Bajnokok Ligája-szereplő lesz –, a Wigan viszont a kiesőzónában van, így David Whelan tulajdonosnak, Roberto Martinez trénernek és valamennyi játékosnak azon is járt az esze az utóbbi napokban, hogy miként lehetne meghosszabbítani a 2005 óta tartó Premier Liga-tagságot.
Az együttesnek Londonban nem volt illúziója: a csapatbusz hűtője nem tartalmazott pezsgőt vagy más alkoholt az ünnepléshez, már csak azért sem, mert a gárda kedden már az Arsenal ellen lép pályára a túlélés szempontjából kritikus bajnoki mérkőzésen. A súlyosbító körülmények ellenére Martinez tökéletesen működő taktikát dolgozott ki a döntőre, és különösen a második félidőben mind nyilvánvalóbban kerültek felszínre Roberto Mancini csapatának gyengéi. Nem csoda, ha egyre inkább lefagyott a mosoly a Citynek az igazgatói páholyban helyet foglaló tulajdonosai, az abu-dzabi uralkodói család tagjai arcáról.
Az addig is kulturáltan futballozó Wigan felbátorodott, és Callum McManaman, valamint Shaun Maloney főszereplésével veszélyesebbé vált esélyesebb ellenfelénél. A jó nevű McManamant Pablo Zabaleta a 83. percben csak szabálytalanul tudta megállítani, és Mariner játékvezető kiállította az argentin védőt. (Ő az FA Kupa-döntők mindössze harmadik leküldött játékosa.)A City zavarba jött, és katasztrofálisan reagált Maloney szögletére a 90. percben: a csereként pályára lépő Ben Watsonra senki nem ügyelt, ő pedig gyönyörű gólt fejelt a jobb felső sarokba (1-0). A gól a délután csodája volt azért is, mert Mr. Watson a múlt novemberben az egész évadát veszélyeztető lábtörést szenvedett, és most – igazán a legjobbkor – tért vissza a pályára.
A Manchester City ezzel trófea nélkül maradt az idén; Mancini minden bizonnyal pakolhat. Az utódaként emlegetett Manuel Pellegrini szombaton már helyet is foglalt a Wembley-ben. A chilei edző a BL-ben a legjobb nyolc közé vezette a Malagát, korábban pedig az elődöntőbe a Villarrealt. A The Sunday Times ismeretei szerint a City azért sietne megállapodni a Real Madridot is irá nyító Pellegrinivel, mert attól tart: a Barcelona szintén szemet vetett rá a Tito Vilanova betegségével kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Ami pedig a Wigant illeti: az angol futballvilág egyöntetűen osztozik a népszerű Whelan örömében.
A csapatot Martinezzel együtt a londoni gyepre kivezető tulajdonos-üzletember blackburni játékosként az 1960-as FA Kupa-döntőben, a Wolverhampton ellen a lábát törte aWembley-ben. Most a sors „egyenlített”... Ahogyan a Wigan trénere a diadal után fogalmazott: „Láttam már rosszabbul megírt forgatókönyveket is.” Ehhez hasonló bravúrért 1988-ig kell visszamenni: huszonöt éve az ugyancsak először finalista Wimbledon a Liverpool legyőzésével hódította el a trófeát. Arra még nem volt példa, hogy a kupagyőztes ugyanabban az idényben kiessen az első osztályból...
A hét vége másik különlegessége Frank Lampard rekordja. A középpályás Birminghamben, az Aston Villa ellen duplázott (2-1), így előbb beállította, majd (immár 203 góljával) megdöntötte Bobby Tambling 1969 óta érvényes „kék” csúcsát. Az újabb három ponttal a Chelsea garantáltan BL-kvalifikációra érdemes helyen fejezi be a Premiershipet. De mi ez a kis Wigan romantikus diadalához képest!
Még ő köszönte meg
„Thank you, thank you, thank you” – ismételte Sir Alex Ferguson, aki tegnap, az MU–Swansea mérkőzés (2-1) után búcsúzott el szakvezetőként a manchesteri közönségtől. A huszonhat és fél év múltán leköszönő edző az idén is (irányításával tizenharmadszor) aranyérmes csapat előtte felsorakozó tagjainak azt mondta: „Jók vagytok, nyugodtan kívánhatok hát sok sikert nektek, és joggal remélem, hogy soha nem feledkeztek meg arról, milyen mezt viseltek.” (Munkatársunktól)
