Bakony, csúcstámadás

Norvégiában nyilván azzal biztatják magukat a kézilabda-rajongók a női Bajnokok Ligája döntőjének visszavágója előtt, hogy a sorozat legutóbbi öt mérkőzésén kivétel nélkül vendéggyőzelem született.

S ha e „statisztikára” alapozzák a reményeiket, nehéz beléjük kötni, hiszen a ma délután negyed négykor kezdődő találkozót (tv: Digisport1, 14.45; m1, 15.15) Veszprémben vívja a Győr és a Larvik... Más szempontok szerint persze alig van esélye a skandináv együttesnek a kinti meccsen 24:21-re nyerő kisalföldi garnitúra ellen. Ezt látszik alátámasztani néhány vezető fogadóiroda kínálata is: a Győr sikerét 1,32 és 1,4, míg a Larvik diadalát 3,35 és 4 közötti szorzóval adják a bukmékerek. Ha pedig hozzávesszük ehhez, hogy Ambros Martin szakvezető társulata már kétgólos vereség esetén is elhódítja a trófeát, akár előre fölbonthatjuk a pezsgőt.

Csakhogy a józanság most mindennél fontosabb, igaz, elsősorban a pályán. A norvégiai találkozót messze nem kirobbanó formában játszva is viszonylag simán „behúzó” magyar bajnok játékosaiban még élénken élhet a Valcea elleni elődöntő kínja-keserve, s a tetejébe akkor kísértetiesen hasonló volt a helyzet, mint most: Görbiczék két góllal győztek Romániában, majd a veszprémi albérletben már hat góllal vezetett az ellenfél. A hajrában aztán bámulatos akaraterővel meg jó adag szerencsével sikerült rámászni a rivális nyakára, s a minimális különbségű Győr-vereséggel zárult találkozó után szétvetette a boldogság a csarnokot: megint BL-döntőbe jutott a mögöttünk hagyott évtized legkiegyensúlyozottabb európai élcsapata.

Amelynek most már tényleg ideje lenni nyernie. Fennállásuk során hét elveszített európai kupadöntőben szerepeltek a dunántúliak, és a „mikor, ha nem most?” kérdés jogosságát erősíti az a tény is, hogy Martin különítménye eddigi tizenöt fellépésén tizennégy győzelmet aratott a BL-évadban, miközben a Larvik ötször is kikapott. Ugyancsak a győriek mellett szól a kapus Lunde és a beállós – amúgy sorozatban harmadszor Bajnokok Ligája-döntős – Löke alkotta norvég légió, tekintve, hogy odaát nincsenek magyar „kémek”, s akkor nem is beszéltünk még arról, hogy a Veszprém Aréna ötezer nézője által teremtett hangulat fél siker.

De tényleg csak fél. A csarnokban ugyanis a legfontosabb nemzetközi meccseken nem sok babér termett a magyar csapatoknak mostanáig, de fogjuk föl ezt is pozitívan: egyszer minden sorozat véget ér. Márpedig ez nem mostanában kezdődött: azok a srácok, akik a legutóbbi magyar női BL-elsőség idején, azaz 1999-ben születtek, maholnap középiskolába járnak, míg a nemzetközileg jegyzett dunaújvárosi kézilabda ködös emlék csupán. Lássuk be: minden egy irányba mutat.

Itt egy húszas!

A női kézilabda BL utóbbi két évtizedének győztesei.

1993: Hypo (osztrák).

1994: Hypo.

1995: Hypo.

1996: Podravka Koprivnica (horvát).

1997: Mar Valencia (spanyol).

1998: Hypo.

1999: Dunaújváros.

2000: Hypo 2001: Krim Ljubljana (szlovén).

2002: Kometal Szkopje (macedón).

2003: Krim Ljubljana.

2004: Slagelse (dán).

2005: Slagelse.

2006: Viborg (dán).

2007: Slagelse.

2008: Zvezda Zvenyigorod (orosz).

2009: Viborg.

2010: Viborg.

2011: Larvik (norvég).

2012: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói).

2013: ?

Nem előre örülnek: Löke és Radicsevics
Nem előre örülnek: Löke és Radicsevics
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.