Michelisz: Nem olyan rég még kis srác voltam

A mai időmérő után holnap rendezik a túraautó-világbajnokság hetedik és nyolcadik futamát a Hungaroringen, ahol a múlt évben – csaknem hatvanezer néző előtt – bravúros győzelmet aratott a széria magyar résztvevője, Michelisz Norbert. Honfitársunk felemás szezonkezdete után azonban kétséges, lesz-e újabb csoda Mogyoródon.

− Ragyogó eredményein kívül lassan különös balszerencséjével is beírja magát a túraautó-világbajnokság történetébe. Tavaly volt, hogy egy galamb ütötte el a győzelemtől, az idén pedig okozta már vesztét elrepült féktárcsa, bedöglött ventilátor, kigyulladó gumibak...

− Ez így, összefoglalva tényleg súlyos pechszériának tetszik, de azért ennél árnyaltabb és talán kevésbé ijesztő a kép. Bárkinek lehet balszerencsés versenye, olykor még az is előfordulhat, hogy egy másik autóról leszakadó féktárcsa éppen az én kocsim motorjába repül bele, jókora pusztítást végezve...

− Tudjuk, hogy a pályán kívül nyugodt, visszafogott ember. De ennyire?

− A féktárcsás kiesés után tényleg volt néhány perc, amikor legszívesebben törtem-zúztam volna. Csakhogy ezeken gyorsan túl kell lépni, mert a dühöngés nem segít. Ráadásul bízom benne, hogy erre az évre már letudtam az összes balszerencsés esetet... Ami pedig a technikai problémákat illeti, számítottunk a nehézségekre, hiszen vadonatúj az autó, azaz kalkulálnunk kellett – ha nem is ilyen sűrűn előforduló – kisebb-nagyobb műszaki hibákkal.

− Kapnak is hideget-meleget, amiért a jól bevált BMW-t az eddig meglehetősen megbízhatatlannak tűnő Honda Civicre cserélték!

− Elhatározásunkban szerepet játszott, hogy a BMW már más szériára koncentrál, és nem fejlesztette tovább túraautóit, míg a Honda most került a vb-sorozatba. Vagyis egy kiforrott, de már kevéssé gyors technika, és egy még gyermekbetegségekkel küzdő, ám új fejlesztésű, gyári kocsi között kellett választanunk. Az utóbbit mellett döntöttünk, így lényegében a rövid távon várható eredményeket áldoztuk fel az elkövetkező években remélt sikerekért.

− Az idei vb-n hat futamon vannak túl. Amikor minden rendben volt az autóval, nyomban dobogós helyre futott be: egy hete Szlovákiában a harmadik helyet szerezte meg. Ám eddig csupán egyszer klappolt minden...

− Nyilvánvalóan jobb szezonkezdetre számítottunk. A rossz rajtnak főként az az oka, hogy az autóm az ígértnél később, csak az első versenyre készült el,már nem volt idő tesztelni. A futamokon kellett megismerni a kocsit és esetleges hibaforrásait. Az viszont, hogy a szlovákiai versenyhétvége első futamán harmadik lettem, szerintem jelzi: jó az irány.

− A Honda két gyári versenyzője sokkal kevesebbet küzd az autójával. Mintha a két, Forma–1-et is megjárt pilóta, Tarquini és Monteiro egyenlőbb lenne az egyenlők között...

− Nincs ilyen különbségtétel. Tarquini és Monteiro ugyanolyan kocsit hajt, mint én, a pályán is szabad a verseny, nem kapunk semmiféle utasítást. A mégis megmutatkozó differenciára az a magyarázat, hogy az ő autóik időben elkészültek, sok ezer tesztkilométert tudtak megtenni, míg nekünk a futamokon kellett szembesülnünk a hibákkal, és megtalálnunk a megfelelő beállításokat.

− Hat verseny elég volt tesztnek? Holnap akár meglehet az idei első győzelem?

− Mindent megteszünk azért, hogy megismételjük a tavalyi eredményt, és újra nyerni tudjunk, de jobb, ha a realitásoknál maradunk. A második-harmadik helynek is nagyon örülnék, már csak azért is, mert minden eddiginél szorosabb a mezőny. Azzal, hogy az utóbbi években jobbára legyőzhetetlen gyári Chevrolet kivonult a szériából, megugrott a sikerre esélyesek száma. A Hondák mellett ott vannak a privát csapatok által működtetett, továbbra is erős Chevrolet-k, a mind jobb Seatok, okozhatnak még meglepetést a BMW-k, és lassan-lassan lendületbe jönnek a Ladák is. S akkor még csak az autókról beszéltünk, szóba sem kerültek az azokat vezető pilóták, köztük több világbajnok...

− Az sem könnyíti meg helyzetüket, hogy a szurkolóik elvárásai is változtak. Nem is olyan régen Michelisz Norbert még csak tehetséges srác, a Zengő Motorsport pedig lelkes kis csapat volt. Ma viszont már a favoritok közé tartozik.

− Egyelőre nem sorolnám magunkat a világbajnoki címre esélyesek közé, ám kétségkívül érezzük, hogy mind nagyobb a nyomás a csapaton. De ez is csak azt jelzi, hogy – bár vannak hullámvölgyek – összességében jó úton járunk. Korábban a pontszerzés is győzelemmel ért fel, ma viszont már mindenki azt kérdezi tőlem, nyerhetek-e. Ez legalább olyan jó érzés, mint amekkora felelősség. Ezzel együtt, bármilyen közhelyesen hangzik is, igaz: ha nem nyerni akarnánk minden futamon, akkor ki sem gurulnánk a kocsival a pályára.

Amikor nem túráztat
Amikor nem túráztat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.