Nem Hoznak Légióst

Akár azt is mondhatjuk, hogy mától hazaköltözik a jégkorongsport krémje. Tudniillik az idén is ugyanaz a két északi főváros, Stockholm és Helsinki ad otthont az A csoportos világbajnokságnak, mint tavaly, s persze a konkrét helyszínek sem változnak: Svédországban a Globe Arena 13 850, míg Finnországban a Hartwall Arena 13 350 szerencsés jegytulajdonosa várja feszülten az elkövetkező bő két hét programját.

Vagy nem is annyira feszülten?

Tény, hogy az elmúlt esztendőkhöz képest kevesebb csillag fénylik majd a jégen, mert az észak-amerikai profi liga évada – az elhúzódó bérviták miatt – október helyett csak januárban kezdődött, így az alapszakasz csupán a napokban zárult, minek nyomán az NHL legjobb tizenhat együttesének klasszisai még érintettek a most rajtoló rájátszásban. Egy-egy gyors kiesés következtében persze elképzelhető, hogy a vb hajrájára néhány spíler átruccan majd Európába, már, ha válogatottjuk versenyben lesz még a világbajnokságon...

Ami biztos: az amúgy is topfavorit – nem mellékesen címvédő – oroszok kapuját Ilja Brizgalov őrzi, akinek csapata, a Philadelphia Flyers megtette azt a szívességet, hogy nem jutott el a play-offba. Hasonló okból lehet ott a szbornajában a mezőny alighanem legnagyobb sztárja, Ilja Kovalcsuk, aki abban a New Jersey Devilsben lövi a gólokat, amely a múlt évben Stanley Kupa-döntőt vívott, most viszont már a sorozat második felvonása előtt kiszállt az előadásból. Megemlíthetjük még a svéd Loui Erikssont (ő a Dallas Starsszal maradt le az NHL folytatásáról), ám vele nagyjából a végére is értünk a húzónevek listájának, mert Marian Gaborik még szóba jöhetett volna ugyan, de a Columbus Blue Jackets gólzsákjára a szlovákok szemszögéből a legrosszabbkor vár hasi műtét.

A saját profiligájukban edződő hokisokra építő oroszok mellett a svédek és a csehek a dobogós helyek fő várományosai. A kanadaiak kényszerűen jórészt „ideát” játszó légiósaikat vetik be – és ők a legkevésbé sem olyan meghatározó egyéniségek a válogatottban, mint az „európai” brazil futaballisták –, a finnek pedig (ki érti ezt?) egyenesen beáldozzák a félig hazai rendezésű, igaz, sehová sem kvalifikáló világbajnokságot, s egyetlen tengerentúli jégkorongozójukra sem számítanak. Ilyen körülmények között az amerikaiak akár ki is tűnhetnének a mezőnyből, de összeállításukat elnézve a „kimagaslásra” kizárólag Ben Bishopnak, a Tampa Bay Lightning 207 centis kapusának van esélye.

Ami a lebonyolítást illeti: a négy mérkőzéssel (Franciaország–Szlovákia, Csehország–Fehéroroszország, Finnország–Németország, Svédország–Svájc) ma kezdődő vb-n két nyolccsapatos csoportba osztották a résztvevőket, s a teljes körmérkőzést követően még a negyeddöntőben sem találkozhatnak egymással a stockholmi és a helsinki ág tagjai. A két társaság legjobbjai először a döntőbe jutásért futnak majd össze, bennünket azonban a már csak Svédországban tartandó végjátéknál is jobban izgathat, hogy mely gárdák végeznek a nyolcasok utolsóiként.

Stockholmi csoport: Csehország, Svédország, Kanada, Norvégia, Svájc, Dánia, Fehéroroszország, Szlovénia.

Helsinki csoport: Oroszország, Finnország, Szlovákia, Egyesült Államok, Németország, Lettország, Franciaország, Ausztria.

Menetrend. Csoportmérkőzések: május 3–14. Negyeddöntő (Stockholm, Helsinki): május 16. Elődöntő (Stockholm): május 18. Döntő és a harmadik helyért (Stockholm): május 19.

 

Már melegítenek: az orosz válogatott edzése
Már melegítenek: az orosz válogatott edzése
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.