Se vár, se palota
− Most már bevallhatja: ugye, az történt, hogy bankvezérként az egyik reggel arra ébredt, pingpongszövetségi elnök akarok lenni...
− Hát persze, sőt az is fölvetődött bennem, hogy részt veszek a közelgő párizsi világbajnokságon. A viccet félretéve: a sportág néhány fontos alakja keresett meg azzal, hogy – mivel tudják, mindig is érdekelt a sport – elvállalnám-e a jelölést. Mint lát ható, igent mondtam.
− Volt-e valaha a kezében pingpongütő?
− Kikérem magamnak: két hete, Várpalotán is nagy csatákat vívtam családi körben. Ugyanakkor elismerem: ha a profik meglátnák, hogyan fogom az ütőt, biztosan kitérnének a hitükből.
− Hány klubban járt eddig?
− Egyelőre csak a Pénzügyőrt látogattam meg. Tisztában vagyok vele, hogy a sportág meghatározó szakosztályainak sora hosszú lett volna még, de fogjuk arra a dolgot: egy időben pénzügyminisztériumi tisztviselő voltam. Természetesen eltökélt vagyok abban a tekintetben, hogy a jövőben az összes jelentős műhelyt végiglátogassam, mert tudom: a munkám sikerének alapfeltétele, hogy a lehető legsokoldalúbban tájékozódjam. Főként olyan közegben, amelyet még kevéssé ismerek, s ily módon könnyen félrevezethetővé válhatok.
− Az első nagy pingpongmeccsét már megnyerte, ráadásul egy korábbi NB I-es játékossal szemben: a voksoláson 39:36-ra győzött az elnöki posztra szintén aspiráló Decathlon-igazgató Pósfai Gábor ellen. A szoros eredmény is a megosztottságot jelzi?
− Nem hiszem. Úgy gondolom, sokkal inkább azt mutatja, hogy részint remek programmal jelentkező, emberileg is kiváló riválisom volt, részint meg azt, hogy – mivel mindketten a korábbi szövetségi vezetési módszer és sportági struktúra ellenében fogalmaztuk meg elképzeléseinket – ha kéz a kézben kandidálunk, akkor lesöpörtük volna a pályáról a régi rend konzerválásában érdekelteket.
− A sportági szereplők körében minden korábbinál nagyobb a feszültség. A játékosok, az edzők, a vezetők között már-már drámai az ellenségeskedés, eközben mindannyian türelmetlenek, és abban bíznak, hogy az új elnök tevékenységének azonnali eredményei lesznek. Csakhogy – noha a néhány évtizede még sikert sikerre halmozó asztalitenisz bekerült a jövőben kiemelten támogatott ágazatok körébe, ily módon elindulhatna a hosszú ideje remélt fejlődési pályán – a kassza még jó ideig üres. Nem irigylem...
− Ráadásul nyakunkon a már említett világbajnokság, és az utánpótlás-korosztályt is menedzselni kell a nemzetközi színtéren. A mostani helyzetben áthidaló megoldást az a közalapítvány jelent, amelyet még a közgyűlés előtt hoztunk létre. A legfontosabb kiadásokat ennek jóvoltából tudjuk fedezni. Amúgy a kassza nem egyszerűen üres, hanem mínuszban van, vagyis inkasszó alatt áll. És amíg ez az állapot áll fenn, aligha bízhatunk szponzori segítségben. De talán az anyagi gondok orvoslásánál is fontosabbnak tartom a szövetség működése iránti bizalom visszaszerzését. S biztos vagyok benne: ha átlátható viszonyokat teremtünk – például a válogatási elveket vagy a szakosztályok támogatását illetően –, akkor a sportág jelenlegi kulcsfogalma, a megosztottság is anakronisztikus kifejezéssé válik. Akkor végre arra összpontosíthatunk, ami valójában a dolgunk: a személyeskedések és a pénzügyi anomáliák helyett magára a pingpongra, azon belül mindenekelőtt az utánpótlásra, a válogatottakra, a mind jelentősebb tényezővé váló parasportra meg persze a tömegesítésre, ami ennek a nagyszerű játéknak a legnagyobb potenciálja.
− Elkerülhetetlen, hogy hamarosan a személyi kérdések is terítékre kerüljenek. A legkényesebb pont alighanem a szakmai vezetők kijelölése lesz. Nem tart attól, hogy a nyugalom helyreállítása helyett ez újabb konfrontációkhoz vezet?
− Ha bármitől tartanék, nem vállaltam volna el az elnöki posztot. Ismétlem, e tekintetben most az a legfontosabb, hogy olyan ismeretekhez jussak, amelyek birtokában nem maradnak majd kétségeim: a legmegfelelőbb személyeket jelölöm a különféle posztokra. Ezért is találkozom az elkövetkező hetekben – szándékom szerint – mindenkivel, akinek számíthat a véleménye. Ám a munkának addig is haladnia kell, ezért a szakmai irányítással május végéig – azaz szigorúan átmenetileg – már most meg kellett bíznom két szakembert.
− Harminchárom éves, vagyis krisztusi korban van. A megváltóval beszélgetek?
− Megtisztelő a kérdése, de ki kell, hogy ábrándítsam: én igyekszem a jövőben is a földön járni és a legrövidebb időn belül minél több ismeretre szert tenni. Már ennek jegyében leszek ott a két hét múlva kezdődő vb-n. A minap meg is vettem a párizsi repülőjegyet. Mielőtt megkérdezi: saját zsebből.
