Bakony: fellegek helyett felhőben

Bár a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke fölkérte a szervezet játékvezetői bizottságát, hogy készítsen analízist a Veszprém–Kiel férfi BL-negyeddöntő szombati visszavágójának bíráskodásáról, s közölte, az elemzést majd eljuttatja az európai illetékeseknek, a magunk részéről inkább máshol kutakodunk, amikor a fájó búcsú okait keressük.

Merthogy a bakonyiaknak megint nem sikerült: miképpen egy héttel azelőtt Németországban, szombaton idehaza is egygólos vereséget szenvedtek a címvédő sztáregyüttestől (28:29), így egy újabb esztendőt mindenképpen várniuk kell, hogy az álomból valóság legyen, és eljussanak a Final Four kölni mezőnyébe.

Pedig ismét parádésan kezdett Carlos Ortega szakvezető csapata: hat perc múltán úgy húzott el 5:1-re, hogy az volt az ember érzése, a fiúk akkor csinálnak bohócot a nagynevű riválisból, amikor csak akarnak. Persze hogy beugrott az egy héttel korábbi meccs képe, amikor Nagy László és Fazekas Nándor mellett még jó néhányan brillíroztak Kielben, mi több, hat góllal is vezetett már a bakonyi garnitúra háromnegyed óra elteltével, mégis a házigazda nyerte meg azt a meccset.

A visszavágón is hozzávetőleg negyvenöt perc után csődölt be a magyar bajnok, támadásai közben addig nem látott gyermeteg hibák sorát követte el, s immár védőmunkájának hatékonysága sem volt összevethető a korábban tapasztalttal. A „B közép” – amely ezúttal is leírhatatlan hangulatot varázsolt az ötezres arénába – a 47. percben rázendített, hogy „álljatok föl!”, de csak a nézőkollégák hallgattak a táborra, a játékosok képtelenek voltak rá.

Amikor a hajrájába fordult a mérkőzés, már tudtuk, hogy csak a csoda segíthet, mert az átlövőire – az exveszprémi szerb Vujinra és a cseh Jichára – építő németek tetszés szerint érték el góljaikat, s noha a dán bírók kétségkívül fújtak néhány „furcsát”, rájuk kenni mindent, ami a búcsúhoz vezetett, aligha szerencsés megnyilvánulás. A vendéglátók a finisben – 26:29-ről – még fölzárkóztak egyetlen gólra (28:29), ennél többre azonban nem futotta az erejükből, s muszáj kimondani: a Veszprém hazai környezetben lényegesen gyengébb produkciót nyújtott, mint odakint.

Mindent egybevetve: a magabiztosabb, a döntő szituációkban precízebb, az ellenfél taktikai húzásaira kreatívabban reagáló, a kézilabdázás „kulcsának” mondható átlövőposzton eredményesebb, vagyis összességében professzionálisabb együttes jutott a június elején tartandó négyes döntőbe. De hogy kisebb legyen a bánat, rögzítsük: a dunántúli társaságnak nem volt szerencséje a sorsolásnál; ha nem a Kielt kapja, hanem bármelyik másik vetélytársat, most föltehetően örömünnepet ül idehaza a sportág. Vagy ettől éppen nagyobb lesz a szomorúság?

A férfi kézilabda BL-negyeddöntő visszavágóinak eredményei: Veszprém–Kiel 28:29 (továbbjutott a Kiel 61:59-es összesítéssel), Barcelona–Atletico Madrid 32:24 (Barcelona, 52:49), Kielce–Metalurg Szkopje 26:15 (Kielce, 53:40), Hamburg–Flensburg-Handewitt 23:25 (Hamburg, 55:51).

Chema és a kieli harapófogó
Chema és a kieli harapófogó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.