Minden jó, ha jó az eleje

Csernoviczki Éva aranyérmet szerzett a budapesti cselgáncs-Eb nyitónapján. Megnéztük közelebbről a versenyt.

Egy vehemensen az öklét rázó, dzsudogiba öltözött magyar vizslát láttam meg először, amikor beléptem a Papp László aréna médiaszektorába a budapesti cselgáncs-Európa-bajnokság első napján. Természetesen nem tudatmódosítók használatának köszönhető a meghökkentő kép: a viadal kabalafigurája tüzelte éppen a közönséget, mivel tatamira szólították Karakas Hedviget, az elsőként fellépő magyar dzsúdóst. 

Jól sikerült az olimpiai ötödik helyezett 57 kg-os versenyző térdműtétét követő visszatérése: felülmúlta a svájci Larissa Csatarit. A győzelem után a vadászkutya boldogan lökhette magasba „tappancsait”, miként a nézők is: egyéni sportágak világeseményein nem feltétlenül megszokott módon a délelőtti selejtezők idején majd ezren voltak a lelátón. Ennek köszönhetően még akkor sem volt könnyű lemaradni ígéretes hazai akcióról, ha két magyar volt egyszerre a küzdőtéren: amint a vendéglátók képviselője támadásba lendült, a szurkolók máris morajlottak szépen. És volt is okuk a hangoskodásra...

Bár a 48 kg-os Erdélyi Lilla, az 57 kg-os Szabó Katinka és a 66 kg-os Gorjánácz Zsolt gyors ipponvereséget szenvedett, az utóbbi „kategóriatársa”, Zámbori Bence bravúrgyőzelmet aratott: a világ- és Európa-bajnok ukrán Georgij Zantaria ellen nyert. Mi több, bejutott a negyeddöntőbe, miként Csernoviczki Éva (48 kg), Maros Barbara (52 kg) és Karakas is. Igaz, a következő akadályt már csak a remek formát mutató olimpiai bronzérmes Csernoviczki vette sikerrel, aki a délelőtti programban több időt töltött a bevonulásokkal, mint cselgáncsozással, mivel mindkét ellenfelét hamar eldobta.

Az eredmény nem, a forgatókönyv változott az elődöntőben: a török Sahin az utolsó pillanatokig jobban állt egy intéssel, mint Csernoviczki, ám a hazai versenyző tíz másodperccel a vége előtt jukót érő akciót hajtott végre, így bejutott az Eb döntőjébe.

Ráadásul az úgynevezett visszamérkőzések „kétharmados” sikert hoztak a magyar válogatottnak: Maros kikapott, Karakas és az újabb remek ipponnal jelentkező Zámbori nyert, így az utóbbi kettő a bronzéremért mérkőzhetett.

A Queen We will rock you című számára vonultak fel a medálmeccsek résztvevői, ám a nóta az első körben nem különösebben hozta lázba a kereplőkkel s egyéb zajkeltésre alkalmas tárgyi eszközökkel szépen felszerelt publikumot. Ám ennek csupán az volt az oka, hogy magyar versenyző ebben a fordulóban nem lépett „szőnyegre”. Aztán amikor feltűntek a kontinenstorna első döntőjének a szereplői, akkor már a legkevésbé sem volt szükség hangulatjavító intézkedésekre, elvégre Csernoviczki Éva és a belga Charline Van Snick rivalizált az elsőségért. A hazai szurkolóknak nem sok okuk volt az izgalomra, mert a vendéglátók klasszisa uralta a mérkőzést: előbb intésig „kergette” ellenfelét, majd vazarit érően eldobta őt, hogy aztán magabiztosan védekezzen, s a közönség hangosan számolhasson vissza az első magyar aranyéremig.

A 26 éves Csernoviczki Európa-bajnoki címe után hab lett volna a tortán egy újabb érem, ám Zámbori a francia Larose-tól, Karakas az orosz Zabljugyinától kapott ki a bronzmeccsen. Ennek ellenére a közönség nem szomorkodott, elvégre a magyar csapat Eb-arannyal mutatkozott be a vetélkedőn. Talán mindenki úgy volt vele: minden jó, ha jó az eleje.

 

Eredmények

Nők, 48 kg: 1. Csernoviczki Éva, 2. Van Snick (belga), 3. Payet (francia) és Sahin (török). 52 kg: 1. Kuzjutyina (orosz), 2. Chitu (román), 3. Kelmendi (koszovói) és Laura Gomez (spanyol). 57 kg: 1. Pavia (francia), 2. Filzmoser (osztrák), 3. Zabljugyina (orosz) és Monteiro (portugál), 5. Karakas Hedvig és Verhagen (holland).

Férfiak, 60 kg: 1. Papinashvili (grúz), 2. Chammartin (svájci), 3. Arshansky (izraeli) és McKenzie (brit). 66 kg: 1. Shavdatuashvili (grúz), 2. Kan-Mahomedov (orosz), 3. Larose (francia) és Dragin (francia), 5. Zámbori Bence és Shikhalizada (azeri).

A mai program

Nők, 63: Baczkó Bernadett, Gercsák Szabina. 70: Szabó Franciska.

Férfiak, 73: Ungvári Attila, Ungvári Miklós. 81: Csoknyai László, Krizsán Szabolcs.

 

Csernoviczki Éva (fehérben): nem volt könnyű, de sikerült
Csernoviczki Éva (fehérben): nem volt könnyű, de sikerült
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.