Keleten a helyzet változatlan

Plágiummal mégsem vádolhatjuk a sorsot, így csak annyit rögzítenénk: vannak különös véletlenek. Miként egy évvel ezelőtt, úgy tegnap is a német Sebastian Vettel (Red Bull) győzött a Bahreini Nagydíjon, és – szintén a 2012-es befutót idézve – a Lotus két pilótája, a finn Kimi Räikkönen, valamint a francia Romain Grosjean állt mellette a dobogón.

Az első három sorrendjén kívül az eseménydús futam „forgatókönyve” is a tavalyi versenyre emlékeztetett; annyi ban feltétlenül, hogy Vettel simán nyert, Räikkönen és Grosjean pedig újra a középmezőnyből indulva jutott el a dobogóig. Pedig szombaton még úgy tetszett: nem a Lotus és a Red Bull játssza a főszerepet Bahreinben, mert a kvalifikáción – meglepetésre – a német Nico Rosberg (Mercedes) zárt az élen. Ráadásul nem is kicsit verte meg riválisait: bő két tizedet „adott” még a második rajthelyet megszerző háromszoros világbajnok Vettelnek is, akit szorosan követett a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) és a másik Mercedesben a brit Lewis Hamilton.

Mindeközben Räikkönen és Grosjean csak „körözgetett”. A két versenyző, ahogyan a múlt évben, úgy az idén is elbaltázta az időmérőt: a finn a kilencedik, a francia a tizenegyedik helyen kötött ki. Igaz, Räikkönen nem volt különösebben csalódott. Azt mondta: „Nem szombaton, hanem vasárnap kell igazán gyorsnak lenni.” Ez később alighanem megfordult Rosberg fejében is: a kvalifikáción még verhetetlen Mercedese a start után már kifejezetten lassú volt, az első körökben lényegében a teljes mezőnyt feltartotta.

Bár nyilvánvaló volt, hogy Rosberg nem tudja sokáig visszaverni Vettel és Alonso támadásait, a hármas remek csatákat vívott, különösen az egy héttel korábbi, lehangoló „gumiharcba” forduló Kínai Nagydíj után volt üdítő újra valódi autóversenyt látni. Rosberg végül alulmaradt a „test test elleni” küzdelemben, így Vettel elhúzott a mezőnytől, s vele még Alonso sem tudta tartani a lépést. Később aztán a második helynek is örült volna a spanyol: meghibásodott a kocsija hátsó szárnya, a két nem tervezett bokszlátogatása miatt pedig a pontszerzésért is meg kellett küzdenie. Noha Vettel behozhatatlan előnyre tett szert az élen, mögötte jócskán akadtak izgalmak. Räikkönen és Grosjean – részint a Lotusok remek tempójának, részint a riválisoknál eggyel kevesebb kerékcserének köszönhetően – sorra előzgette a vetélytársakat. Látványos manőverek sorával hívta fel magára a figyelmet a múlt év végén a McLarenhez igazoló Sergio Perez is.

Ez meglepetést keltett, mert néhány nappal ezelőtt a csapatfőnöknek kellett figyelmeztetnie a fiatal mexikóit, hogy túlságosan visszafogott a vezetési stílusa. Perez olyannyira szívére vette a bírálatot, hogy Bahreinben – remek megmozdulásai mellett – lényegében mindenkivel koccant, akit utolért. Még csapattársát, a brit Jenson Buttont sem kímélte: kis híján kilökte a pályáról, mielőtt megelőzte. Perezzel ellentétben különösebb feltűnés nélkül hajtott a brit Paul di Resta, ám épp csak lecsúszott a dobogóról a középmezőnybe tartozó Force Indiával. Bár az idei 19 futamos szezonból még csak négy versenyen van túl a mezőny, azaz messzemenő következtetéseket korai lenne levonni, azért azt érdemes rögzíteni: miként a múlt két évben szinte mindig, megint Sebastian Vettel áll az élen.

Bahreini Nagydíj: 1. Vettel, 2. Räikkönen, 3. Grosjean, 4. Di Resta, 5. Hamilton, 6. Perez, 7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 8. Alonso, 9. Rosberg, 10. Button.

A vb-pontverseny állása: 1. Vettel 77, 2. Räikkönen 67, 3. Hamilton 50, 4. Alonso 47.

Miként a múlt két évben szinte mindig, megint Sebastian Vettel áll az élen
Miként a múlt két évben szinte mindig, megint Sebastian Vettel áll az élen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.