Ennél persze összehasonlíthatatlanul jobban érdekelt bennünket, hogy a mezőny legalacsonyabb és az előzetes esélylatolgatások alapján leggyengébb együttesét fölvonultató rivális miképpen bánik a koronggal, de előtte még fölidéztük, hogy a vasárnapi nyitányon a briteket 4:2-re fölülmúló házigazda alakulat szakvezetője, Rich Chernomaz máris mennyire elégedetten nyilatkozott: „Elmondhatatlanul büszke vagyok a srácokra, és hálás köszönetem a világ legfantasztikusabb szurkolóinak.”

Nos a drukkerhad hétfőn valamivel kisebb, de még mindig szép számban vonult föl a csarnokban, ám a vetélytárs képességeinek ismeretében ezen nem lehetett csodálkozni. Az olaszok elleni 0:4-gyel rajtoló keleti sereget eddig valamennyi közös randevún elintézte a magyar csapat, igaz, az ellenfél – amely tavaly még egy osztállyal lejjebb szerepelt a vb-n – két évvel ezelőtt, ugyancsak a „BS-ben” szépen megizzasztotta vendéglátóját.

A mostani „Kim mit tud”-ról – a koreaiak hét azonos nevű játékossal kergették őrületbe a riportereket... – három és fél perc elteltével azt gondolhattuk, hogy semmiféle izgalmat nem tartogat: ennyi idő múltán ugyanis 2:0-ra vezettek a magyarok. Előbb Benknek a kapuvonal mögül visszalőtt korongját „bikázta” a kapuba Sikorcin, majd – az ellenfél bekkjeinek pánikja után – Bartalis duplázta meg az előnyt. Noha a folytatásban a rendkívül gyors, technikailag azonban képzetlen rivális kétszer is ígéretes helyzetet alakított ki, a kapuban Szupert váltó Rajna a helyén volt, miképpen negyedórányi játékot követően Hári is, aki egyéni akciója végén elhelyezte a harmadik „dugót” a hálóban (3:0).

A szünetben arról folyt a diskurzus a folyosón, hogy a két csapat csak akkor lenne egy súlycsoportban, ha a koreaiak folyamatosan létszámfórban játszhatnának – erre amúgy kétszer is volt példa az első harmadban –, de a pihenő után váratlanul gólt szerzett az önérzetében megbántott vetélytárs: tetszetős támadás végén Kvon Tae An avatta fel Rajnát, de ennél nagyobb baj egyelőre nem ért bennünket, tekintve, hogy Vas János kisvártatva megint háromgólosra növelte a differenciát (4:1).

Ezzel együtt csupán félfordulatszámon „pörögtek” (vagy inkább elégedetten lötyögtek) a magyarok, ráadásul a zárószakasz elején megérezték a vérszagot a vendégek, miután a még az előző húsz perc végén Magosinak kiosztott kiállítás nyomán emberelőnyben játszhattak. Kim Ki Sung ki is használta a lehetőséget (4:2), s immár megfogalmazódott a sóhaj: nehogy gond legyen...

De lett. Előbb Kim Won Jung szépített, majd hirtelen azt sem tudtuk, mitől ijedtünk meg jobban: attól, hogy a Nagy Gergővel ütköző, s fejjel a palánknak csapódó Lee Seung Yupot hordágyon kellett levinni a pályáról, vagy attól, hogy az újabb magyar létszámhátrányban – amikor már csak tíz perc volt hátra – Sin Sang Hoon egyenlített (4:4).

Hol volt már a villámrajt meg a súlycsoportkülönbség? Sőt a hajrában az ellenfél játékosai jóval frissebbeknek, mi több, eltökéltebbeknek látszódtak a nézőtérről, s valóság lett abból, amit előzetesen elképzelni sem tudtunk: veszélybe került a holtbiztosnak hitt győzelem. És tényleg: újabb gól a rendes játékidőben, majd az ötperces ráadásban sem esett, így három-három büntetőlövés döntött a már csupán 2, illetve 1 pont sorsáról. A koreaiak közül ketten belőtték, a másik oldalon csak Vas Márton volt eredményes (Ladányi után Sofron is elhibázta a kísérletet), s ezúttal nincs kommentár, csak háromgólos fórról elszenvedett „történelmi” zakó, értetlenkedés, fejrázás és persze düh.

Ma szünnap következik. Ránk fér, mert most jobb, ha bele sem gondolunk abba, hogy szerdán Kazahsztán válogatottja a soros ellenfél.

Eredmények: Dél-Korea–Magyarország 5:4 (büntetőlövésekkel), Olaszország–Japán 4:1, Kazahsztán–Nagy-Britannia 5:0. Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont (10:2), 2. Olaszország 6 (8:1), 3. Magyarország 4, 4. Dél-Korea 2, 5. Japán 0 (3:9), 6. Nagy-Britannia 0 (2:9).

Koreai kűr