PSG: a Diadalív árnyékában

Torinóban nem volt különösebb izgalom: a Bayern nyugodtan tartotta Münchenben szerzett 2-0-ás előnyét a Juventusszal szemben, majd egy óra múltán Mandzukic gólja végképp döntött az addig sem kétséges továbbjutásról. (Buffon kapus még kiváló reflexszel mentette Javi Martinez közeli lövését, de az ismétlő horvát csatár fejesét nem volt esélye hárítani.)

A meccs végén Pizarro is gólt ért el, ám ez már nem osztott, nem szorzott (0-2).

Pedro mentőöve

Sokkal feszültebb és látványosabb volt a Barcelona–PSG visszavágó a labdarúgó BL negyeddöntőjében. A párizsiak – a Parc des Princes-ben elért 2-2 után – nagyszerű futballt produkáltak, és megérdemelten szereztek vezetést Ibrahimovic, valamint a támadást elindító, majd befejező Pastore ragyogó akciója végén. Az immár hátrányos helyzetű „Barcába” a gól után beállt a sérüléssel küzdő Messi, és a 71. percben egyenlített a – vendégként elért több góllal továbbjutó – katalán együttes, mégpedig egy Messi, David Villa, Pedro kombináció, illetve az utóbbi játékos védhetetlen lövése nyomán (1-1).

A legjobb négy mezőnye: Barcelona, BayernMünchen, Dortmund, Real Madrid. Az elődöntő párosítását holnap tartják. A PSG és a Malaga játékosai, vezetői, szurkolói nyilván szomorúan nézik – ha nézik – majd a sorsolást, mert e két csapat nagyon-nagyon közel állt ahhoz, hogy az újabb körben is részvevő legyen...

BAJNOKOK LIGÁJA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Galatasaray–Real Madrid 0-3 3-2

Dortmund–Malaga 0-0 3-2

Barcelona–PSG 2-2 1-1 Juventus–Bayern München 0-2 0-2

EURÓPA LIGA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Csütörtök

Rubin Kazany–Chelsea 1-3 (tv: Story4, 17.55)

FC Basel–Tottenham 2-2 (Digisport1, 20.45)

Newcastle–Benfi ca 1-3 (Digisport2, 21)

Lazio–Fenerbahcse 0-2

Panaszos Malaga

Vicente Casado, a Dortmundban kieső Malaga vezérigazgatója közölte: klubja panaszt nyújt be az UEFA-hoz a két csapat keddi találkozójának játékvezetésével kapcsolatban. A vendégek a véghajráig 2-1-re vezettek, ám a 91. és a 92. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedtek. „Szégyen, hogy a BL-negyeddöntőben a játékvezető nem képvisel olyan szintet, amelyet a játékosok, a szurkolók és a két csapat tagjai megérdemelnének” – mondta Casado. Joaquin, a malagai középpályás tovább ment: „Az UEFA és elnöke, Michel Platini is azt akarta, hogy ne mi jussunk a négy közé. Ez csak olyan kis csapatokkal történhet meg, mint a miénk” – említette.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.