Egyik király, másik ász

Nagy az izgalom Barcelonában amiatt, hogy Messi játszhat-e a PSG elleni BL-negyeddöntő ma esti visszavágóján, s bár a legkevésbé sem szeretném bagatellizálni a problémát – elvégre a világ jelenlegi legragyogóbb futballistájáról van szó –, a vörös-kékek híveinek helyében olyan nagyon nem aggódnék.

Elvégre Fabregas egészen káprázatosan helyettesítette az argentin csel- és gólművészt a Mallorca ellen (5-0), s bár a PSG nyilvánvalóan erősebb a spanyol bajnokság kiesőjelöltjénél, az a fejedelmi játék, amelyet a mesterhármast elérő „dublőr” nyújtott szombaton, bármely csapattal szemben elég lehet. (Amúgy gyakran tűnődöm: vajon miért nincs egyszerre a pályán Xavi, Iniesta, Fabregas, Messi, de hát ez Vilanova edzőre tartozik.)

Barcelonában azonban nem csupán Messi hogyléte a téma, hiszen sérült Puyol, Mascherano, Adriano is. Ezért aztán könnyen lehet: Piqué mellett Busquets lesz a másik középső védő. (Már többször kiderült, ez nem rossz megoldás.) A másik oldalon nagymegkönnyebbülést keltett, hogy a szintén középhátvéd Thiago Silva felépült, így a párizsi együttesnek csak a középpályás négyese tér el a megszokottól: a védekező szerepkör ezúttal Beckhamé és Chantome-é. Xavi „nagy csapatnak” nevezte a PSG-t, de a Parc des Princes-ben elért 2-2 után a „Barca” esélyesebb (eleve favorit volt), hiszen 2009 októbere óta nem vesztett BL-meccset a Nou Camp stadionban, és amikor a nemzetközi kupák első mérkőzésén döntetlent ért el vendégként, huszonháromból tizennyolc alkalommal továbbjutott.

Kitűnőek a kilátásai a Bayern Münchennek is, hiszen Németország expressz bajnoka 2-0-ás előnnyel érkezett Torinóba. Igaz, vezetői nem voltak boldogok, mert a játékosok az elöljárók számára élvezhetetlen-értelmezhetetlen számokat hallgattak a repülőgépen... Karl-Heinz Rummenigge azonban nem az őrület pillanataiban találta ki, hogy át kellene alakítani a Bundesliga versenyrendszerét; a Bayern ügyvezetője már jó ideje hangoztatja a nyári szünet lerövidítésének elkerülhetetlenségét, mert – mint mondja –„akkor kell futballozni, amikor jó idő van, és akkor pihenni, amikor jön a hideg”. Most speciel lazíthatna minden német labdarúgó...

De nem a Juventus otthonában.

A BL „más tészta”, és a Juve még nem mondott le az elődöntőről. Hátránya – a 0-2-n túl –, hogy két robotembere, Lichtsteiner és Vidal eltiltás miatt nem játszhat, míg a Bayern a legjobb tizenegyével kezdhet. Azzal a gárdával, amely még triplázhat is: a Bundesliga-aranyérem után a német kupát és a BL-serleget egyaránt elhódíthatja. Ha ez Jupp Heynckes edző dirigálásával bekövetkezik...

Akkor sem lesz másként: jön trénernek Pep Guardiola.

Müncheniek BL-kalandjai Itáliában

2002. X. 23.: Milan–Bayern 2-1.

2004. X. 9.: Juventus–Bayern 1-0.

2005. XI. 2.: Juventus–Bayern 2-1.

2006. III. 8.: Milan–Bayern 4-1.

2006. IX. 27.: Internazionale–Bayern 0-2.

2007. IV. 3.: Milan–Bayern 2-2.

2008. XI. 5.: Fiorentina–Bayern 1-1.

2009. XII. 8.: Juventus–Bayern 1-4.

2010. III. 9.: Fiorentina–Bayern 3-2.

2010. XI. 23.: AS Roma–Bayern 3-2.

2011. II. 23.: Internazionale–Bayern 0-1.

2011. X. 18.: Napoli–Bayern 1-1.

Összesen: 12 mérkőzés, 3 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség.

BAJNOKOK LIGÁJA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Galatasaray–Real Madrid                  0-3 3-2

Dortmund –Malaga                             0-0 3-2

Ma

Barcelona–PSG                                   2-2 (Digisport1, 20)

Juventus–Bayern München               0-2 (Digisport2, 20.40)

Lionel Messi friss, fia kezét ábrázoló tetoválását nézi a PSG elleni meccs előtti edzésen
Barcelona's Lionel Messi looks at his new tattoo on his leg, which depicts the handprint of his son Thiago, before a training session at Ciutat Esportiva Joan Gamper in Sant Joan Despi, near Barcelona April 9, 2013. Barcelona and Paris Saint-Germain will play their Champions League quarter-final second leg soccer match on Wednesday. REUTERS/Gustau Nacarino (SPAIN - Tags: SPORT SOCCER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.