A Nemzetközi Tenisz Szövetség százharminc válogatottat hív évente csatába az 1900-ban alapított DK-ban, és Magyarország, ha nem tartozik is az alapítók közé, régóta megbecsült családtag volt e hatalmas famíliában. Hazánk együttese 1924-ben vett részt először a világ legrangosabb csapatversenyén, és azóta kétszer (1994-ben és 1996-ban) a Világcsoport elit mezőnyéig is eljutott; az utóbbi alkalommal a sportág nagy szenzációját okozta azzal, hogy a Kisstadionban 3:2-re legyőzte az akkor 26-szoros Davis Kupa-bajnok Ausztrália csapatát. Ennek is köszönhető, hogy a DK aktuális rangsorában napjaink mélyrepülése ellenére is az 52. helyen jegyzik Magyarországot – közvetlenül Venezuela mögött, de hajszálnyival Pakisztán előtt...

Itt a helyünk.

Pontosabban ennél is mélyebben, hiszen a Világcsoportban szereplő 16 együttes, a kontinentális zónák I. osztályában küzdő 24 csapat, s a „zónakettő” mezőnyének 32 válogatottja immár előttünk van, azaz hetvenkét ország válogatottja jövőre magasabb osztályban szerepel majd hazánk fiainál. A III. osztály tényleg más világ: azonos helyszínre gyűjti egybe a kontinens tenisztörpéit, és egy hét alatt, egyszerűsített versenyformában (két egyes, egy páros) ereszti egymásnak őket; az első kivívja a feljutást. Mielőtt még ismeretlennek minősítenénk e szituációt, jelezzük gyorsan, hogy volt már részünk hasonló „dicsőségben”: 2003-ban Algériában csapatunk megszerezte Észtország, Litvánia, valamint a félelmetes Madagaszkár meg Namíbia skalpját, és bár kikapott a házigazdától, a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely, Kiss Sebő, Fonó László összetételű kvartett (szövetségi kapitány: Taróczy Balázs) kiharcolta a visszajutást a II. osztályba.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy az akkori csapatból hárman éppen a múlt hét végén kapták meg az idén százesztendős nemzetközi szövetség hűségplakettjét az évtizedes Davis Kupa-szereplés és -remeklés elismeréseként. (Bardóczky, Kisgyörgy és Taróczy mellett Machán Róbert, Szőke Péter és a már elhunyt idősebb Gulyás István jogosult hazánkból a Commitment Award kitüntetésre.) A Davis Kupában Magyarország a 79 esztendő során lejátszott 155 mérkőzése közül 74-et nyert meg, s a mostani „bukta” jóvoltából immár 81 vereség szerepel a lajstromban. A legtöbbször – az összes találkozó csaknem ötödén, 33 alkalommal – a wimbledoni páros bajnok, a most ötvenkilenc éves Taróczy képviselte hazánkat, és egyesben 50:12-es, párosban (Szőke társaként) 17:2-es remek összesített mérleggel büszkélkedhet.

Luxemburg vasárnap a szakadékba taszította a magyar teniszt, és noha a statisztikák szerint ez a meccs eredményezte a bukást, a valóságban mégsem a mostani vendégcsapat ásta a sírt. Csak piciny kézmozdulattal járult hozzá ahhoz, hogy az itthon régóta mélyített gödörbe zuhanjon a sportág. S mielőtt még a jelenlegi szereplőkön elvernénk a port, említsük meg: nem a top 100-as Gilles Müller ellen is csaknem bravúrt végrehajtó Balázs Attila vagy a becsülettel küzdő Fucsovics Márton, Gödry Levente és Filipenko Viktor okolható a magyar tenisz jelenlegi állapotaiért. Mint ahogyan nem a vasárnapi 1:4 a kiesés igazi oka, hanem – ha feltétlenül egyetlen meccshez akarjuk kötni a blamázst – a Moldáviában elszenvedett vereség (2:3).

Célszerű azonban ennél is szélesebbre nyitni a horizontot, s akkor láthatóvá válik, milyen sok tartóoszlop recseg már. A magyar tenisz olyan, mint az egykoron fényesen csillogó kubai szálloda, mely világszínvonalú volt a maga korában, ám ötven esztendeje nincs felújítás, sőt még karbantartás, hiánypótlás sem... Itthon felszántották a pályákat, vészesen megfogyatkoztak a klubok, a szövetség tehetetlensége, évek óta tartó belvitái miatt kivonultak a szponzorok. A sportágban teljes a bizonytalanság és a fejetlenség. Csak tervek, szavak, valamint – pénz és szakértelem hiányában – megvalósulatlan álmok vannak. A legkiválóbb szakemberek kitántorogtak külföldre (csak a legfrissebb példa: Hornok Miklós DK-kapitány mellett a közelmúlt két meghatározó egyénisége, Noszály Sándor és az itthon akadémianyitással próbálkozó Sávolt Attila is a tengeren túl dolgozik).

Nincsenek versenyeink, nincsenek játékosaink. Luxemburg az egyetlen sztárjával – a papírformának megfelelően – legyőzött bennünket, de Moldávia nem játszatott klasszist ellenünk, a mieinkkel hasonló képességű játékosokkal próbálkozott. A mély vízbe dobott magyaroknak az a meccsrutin hiányzott a sikerhez, amelyet a hazai rendezésű kisebb nemzetközi tornákon szerezhetnének meg. Ha lenne alkalmuk itthon versenyezni. Nem is olyan régen nyolc-tíz ilyen „házhoz hozott” erőfelmérő volt Magyarországon; napjainkban egy sem akad. A legjobbak – olyanok, akik még évekig meghatározó emberek lehetnének – idő előtt kikopnak a teniszből, így a válogatottból is. Kellner Ádám nemrégiben még ITF-tornákat nyert, ma megélhetési edzőként járja a világot. Az éljátékos Balázs Attila fejlődése szintén megtorpant, a februári kisinyovi meccsről pedig vélhetően azért hiányzott, mert a pénzügyi gondokkal küzdő szövetség még a vele szemben fennálló tavalyi tartozását sem tudta rendezni.

A kiesés borítékolható volt, a kör bezárult. A feljutásban lehet ugyan reménykedni (jövőre – Magyarországon kívül – Albánia, Örményország, Grúzia, Görögország, Izland, Liechtenstein, Macedónia, Málta, Montenegró, Norvégia, San Marino, Észtország és Törökország lehet ott a zóna III. osztályának körmérkőzéses tornáján), a siker azonban kétséges. Nem csupán a mezőny néhány hozzánk hasonlóan erős/gyenge csapata láttán, hanem főként azért, mert nem nagyon látható a válogatottba „belenövő” következő egy-két korosztály. S ezért nem a játékosok: sokkal inkább a sportág vezetői okolhatók. Merthogy az asztaliteniszezők közgyűlésén a napokban tapasztalt kaotikus állapotok áttekinthető, tiszta, rendezett viszonyoknak tűnnek a küldöttei előtt április 27-én szintén elszámolni készülő tenisz helyzetéhez viszonyítva.

Más világ

Világcsoport, negyeddöntők: Kanada–Olaszország 3:1, Egyesült Államok–Szerbia 1:3, Argentína–Franciaország 3:2, Kazahsztán–Csehország 1:3. Szeptemberben a története során először a legjobb négy közé kerülő Kanada a szerbek vendége lesz, míg a címvédő csehek hazai környezetben „játsszák újra” az Argentína elleni tavalyi elődöntőt.

Balázs és ütője. DK: dermesztő kiesés