− Négy éve azt nyilatkozta: Magyarország az olimpia révén kimászhatna a gazdasági válságtól még ingoványosabbá vált pannon mocsárból. Változott a véleménye?

− Ma is úgy gondolom, hogy vízió és pozitív jövőkép nélkül nincs kilábalás.

− Ha így van, akkor miért váltottak stratégiát?

− Mert a munkánk első szakasza véget ért, mindent előkészítettünk a meghatározó politikai döntéshez. A BOM-ot 2005-ben olyan civil erők hozták létre, amelyek úgy gondolták: a hazai rendezésű olimpia lehet a vízió. Ehhez megfelelő alapot adott 2004-es EU-csatlakozásunk és az ország fejlesztésére akkor előirányzott csaknem nyolcezermilliárd forintnyi uniós pénz. A Fővárosi Közgyűlés az ügy mellé állt, s ötpárti egyetértéssel megszavazta a BOM és az önkormányzat Dunai Szigetek Olimpiája koncepcióját, a tömegközlekedés fejlesztésének terveit, valamint az olimpiai törvény tervezetét; 2010-ben közösen küldtük el a teljes anyagot az Országgyűlésnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ám az egyre mélyülő eurókrízis és az ország növekedési kilátásainak a romlása számunkra is egyértelművé tette: a 2011-es kandidálás ügyét le kell venni a napirendről, amíg az ország nem talál rá az EU-átlagot meghaladó, fenntartható gazdasági növekedési pályára. Ekkor úgy döntöttünk: a fő célt nem feladva, de más utat bejárva az olimpiai kerettagokat támogatjuk majd. Ösztöndíjrendszer beindításával segítjük felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányaikat. Így szeretnénk hozzájárulni a 2016-os riói sikerekhez. Ez már csak azért is fontos, mert a hagyományaink őrzése fontos eleme lesz egy majdani pályázatnak.

− Azt mondja, az eredeti célt nem adják fel, ám a terv irreálisnak tetszik.

− Azok számára, akik ezt az eseményt csak a tévéből ismerik, okkal tűnik annak. Sajnos az ország jelen állapota sem ad sok okot az optimizmusra. Ám hazánk felemelkedésének reményéről soha, semmilyen körülmények között nem mondhatunk le. Az olimpia ráadásul nem pusztán kéthetes sportesemény: sokkal inkább több évtizedes gazdasági projekt, a rendező város és ország átfogó fejlesztésének komoly koncepciója és eszköze. Az olimpiát legtöbbször nem azok a városok pályázzák meg, amelyek úgy érzik, már minden készen áll, s csupán a verseny hiányzik a boldogsághoz, hanem főként azok, amelyek átfogó modernizációs programot szeretnének elindítani, és a megvalósulásra, a szokásos politikai akadályok átugrására az olimpia megrendezését tartják a leghatékonyabb megoldásnak. Azt is fontos tudni, hogy Budapest és környezetének gazdasági ereje messze meghaladja Sydney vagy Rio de Janeiro potenciálját. Az olimpiára nem országos, hanem régiós vállalkozásként kell tekinteni. Egy 150 milliós térségről beszélünk, s Budapest körül, autóval néhány órán belül elérhető távolságra tizenkét főváros található.

− Ha tényleg ekkora lehetőség a rendezés, akkor, fölteszem, több régiós vetélytárs is készül a pályázatra. Hogyan előzhet a magyar főváros?

− Budapestnek az a feladata, hogy ha eljön az idő, amikor a közép-európai térség végre otthont adhat az olimpiának, akkor felkészültebb legyen, mint Prága vagy Varsó.

− Nemcsak a projekt megvalósíthatósága, hanem hatása is kérdéseket vet fel. Bár a görög gazdasági katasztrófát nyilván nem az olimpia okozta, a vetélkedő aligha javított az ország helyzetén.

− Mindent lehet jól és rosszul csinálni. Nekünk az a dolgunk, hogy felvegyük a kesztyűt, és mások hibáiból tanuljunk, nem pedig az, hogy azokra hivatkozva semmit se tegyünk. Az 1984-es Los Angeles-i játékok óta azért van minden olimpiára túljelentkezés, mert a NOB megreformált rendszere lehetővé teszi a gazdaságilag sikeres lebonyolítást. Görögország ugyanúgy nem tudta az olimpiát menedzselni, mint az euró bevezetését. A görögök önző, felelőtlen attitűdje és társadalmi rendje az, ami az országukat katasztrófába sodorta, nem pedig az ötkarikás esemény.

− Zavarják a budapesti olimpia megtartásának gondolatát kommentáló ironikus megjegyezések?

− Láttam, milyen végtelenül cinikus volt a brit közvélemény és sajtó London pályázatával, majd a rendezéssel kapcsolatban. Aztán láttam, hogyan váltotta fel ezt az érzést a mindent elsöprő kollektív öröm és a nemzeti büszkeség már a nyitóünnepélyen. S mindeközben azt is láttam, micsoda hittel és meggyőződéssel vitte előre az ügyet tíz éven át Sebastian Coe és csapata, valamint Tony Blair, Boris Johnson meg a királyi család. Akik az olimpiával komolyan kívánnak foglalkozni, azoknak tudomásul kell venniük, hogy a hosszú út utolsó két hetét leszámítva a cinizmus sűrűjében kell haladniuk. Mi, idehaza, amíg a gazdasági környezet látványosan nem javul, addig az olimpiára készülő sportolóink tanulmányainak támogatásával foglalkozunk.

„Vízió és pozitív jövőkép nélkül nincs kilábalás” FOTÓ: MÓRICZ SIMON