Képes képtelenség

Sajtó- és sporttörténeti aljasságra vetemedett a Valcea–Győr mérkőzés előtt a Prosport című napilap: sportolók bevonásával tiporta lábbal – a szó szoros értelmében is – az etika, a fair play és egyáltalán az emberiesség szellemét. A (rém)történetet bukaresti tudósítónk, Szőcs Levente foglalja össze.

A találkozót megelőzően a Prosportnak nyilatkozva klasszis sportolók buzdították a házigazda Valcea együttesét, ám közülük néhányan elfogadhatatlanul elragadtatták magukat. „Győznötök kell, még úgy is, hogy letépitek a trikót Görbicz Anitáról” – lelkesítette a csapatot Nicoleta Grasu, és a többszörös Európa- és világbajnoki érmes diszkoszvetőnő a cikkhez mellékelt illusztráción összetapossa a magyar csapat irányítójának mezét.

Egy másik kép Ionela Tarlea olimpiai bajnok középtávfutót ábrázolja, amint bal kezében Görbicz trikóját fogja, jobb keze hüvelykujjával pedig lefelé mutat. Egy másik fotón a háromszoros ötkarikás első Constantina Dita hosszútávfutó eldobja, az ötszörös olimpiai aranyérmes kajakozó Elisabeta Lipa pedig úgy tesz, mintha eltépné a Győr 13-as számú mezét. A képeken szerepel még a futball-legenda Gheorghe Hagi és a hátvéd, George Ogararu is, de őket a lap fotóriportere csak arra tudta rávenni, hogy a hazai csapat sáljával álljanak a kamera elé.

A cikkhez fűzött kommentárok alapján az olvasók nem díjazták a román élsportolók megnyilvánulásait. A nyomdafestéket nem tűrő vélemények mellett több olyan, kiegyensúlyozott hozzászólást is olvasni lehetett, amely szerint a történtek méltatlanok a sporthoz. „Összetapostátok az ellenfél trikóját? Közszereplők hogyan tehetnek ilyet?” – írta egy olvasó románul és angolul, majd rossz magyarsággal (vélhetően internetes fordítóprogramot használva) hozzátette: „Bocs kerunk, ez nem volt szep!”

Most mínusz négy

Nem tudta megismételni a csütörtöki, veszprémi bravúrt a magyar férfi kézilabda-válogatott szombat este Zágrábban: az együttes 30:26-ra kikapott a horvátokkal vívott Eb-csoportselejtezőn. A házigazdák végig vezettek a találkozón, amelyen a győztes kiléte nem, csupán a differencia nagysága volt kérdéses. Örömteli ugyanakkor, hogy a válogatottban először lehetőséghez jutó, 21 éves balatonfüredi balátlövő, Zdolik Bence hatszor is betalált az ellenfél hálójába.

A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont, 2. Magyarország 6, 3. Lettország 2, 4. Szlovákia 2. A négyes első két helyezettje vehet részt a jövő évi, dániai Európa-bajnokságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.