Az amúgy esélytelennek tartott elnökjelölt elviharzásával nagyjából azonos időben egy a hasonló tanácskozások megfigyelésében nagy rutinnal büszkélkedő „külső megfigyelő” annyit jegyzett meg az ajtóban, hogy „ez egy Muppet Show”. A sokat látott sportvezető finoman arra utalt: az említett levezető elnöknek – az atlétikai szövetségtől a posztra előzetesen „kölcsönkért” és elfogultsággal nehezen vádolható jogásszal, dr. Várkonyi Istvánnal szemben – azt a Font Sándort választották meg, aki a még versenyben maradt két elnökjelölt egyikének fő támogatójaként (nem utolsósorban alelnökjelöltjeként) érkezett a tanácskozásra...

A már az előzmények alapján is robbanásig feszült hangulatúnak ígérkező közgyűlés miliőjét persze meghatározta a váratlan közjáték, s miközben a küldöttek egyik része értetlenül nézett egymásra („ilyen megtörténhet?”), a másik fele már csettintett is („ha ezt keresztülvittük, nyert ügyünk van”). Amikor a győzelemre álló Nátrán Roland, az állami kézben lévő Eximbank vezére és riválisa, a Decathlon-igazgató Pósfai Gábor a pulpitusra lépett, hogy bemutatkozzon a jelenlévőknek, már öt óra is eltelt a rajt óta, s a küldöttek mellett szóljon: nem töltötték tétlenül az időt. A szövetség korábbi, egyesek szerint akár a büntetőjogi felelőség kérdését is fölvető gazdálkodásáról szóló beszámolót éppúgy – szinte egységesen – leszavazták, mint a szakmai előterjesztést, valamint az ez évi büdzsé tervezetét. Abban ugyanis jószerével valamennyien egyetértettek, hogy a jelenleginél összehasonlíthatatlanul szebb napokat is megélt, ám most az államilag kiemelten támogatott sportágak közé bekerült asztaliteniszben szinte mindenen változtatni kell. Az viszont, hogy kik álljanak a megújulás élére, már-már „háborús” konfliktusokhoz vezetett, s az elmúlt hetekben a végletekig megosztott tagság kampánymódszerei között is akadt árnyalatnyi különbség.

Az izzó légkörben az akkor még ellenzékben lévők egyik legnagyobb ellenségének tartott Fülöp István, a női szakág vezetője például egy listát olvasott fel, amelyen a korábbi elnökségi tagokat kategorizálja valaki megbízhatóság szerint „pozitív”, „ingadozó”, „meggyőzhető” és „megbízhatatlan” rubrikákban. A megszólított kikérte magának a gyanúsítást, s előrevetítette: jogászokhoz fordul segítségért.

Aztán már nem is volt más hátra, mint meghallgatni az elnökjelölteket. A válogatott játékosok zömének támogatását is bíró Pósfai Gábor – nem is olyan régen még NB I-es játékos – mindenekelőtt közölte, hogy hálás, amiért a levezető elnök öt óra elteltével szót adott neki, majd elmondta, hogy úgy érzi magát, mint Nemecsek a Múzeumkertben, amikor a Pásztorok megtalálták, „mert itt minden jel szerint einstand van”. Hozzátette még azt is: amióta jelezte, hogy indul az elnöki posztért, mindent kitaláltak róla. „Előbb-utóbb nyilván az is kiderül, hogy a nyolcvanas években nem óvodába, hanem feljelenteni jártam.” A kortesbeszédét rokonszenves eltökéltséggel és konkrét tervek megnevezésével előadó jelölt végül visszatért a Pál utcai fiúkhoz, és azt kérte a tagságtól: „Döntsenek a legjobb belátásuk szerint Ács Feri meg a vörösingesek vagy Boka között!”

A szintén rendkívül megnyerő modorú – és riválisához hasonlóan még csupán a harmincas évei elején járó – Nátrán Roland „hatalmas megtiszteltetésként” értékelte, hogy egy olyan nagy múltú sportág élére kerülhet, mint az asztalitenisz, s amelynek dolgairól néhány hónapja még nem sokat tudott. Ennek megfelelően programja – érthetően – kevesebb konkrétumot tartalmazott, ám az újabban sanyarú sorsú sportág fellendítésére tett javaslataiból nem lehetett nem kihallani a jobbító szándékot.

És félóra múlva már elnökként köszönhette meg a bizalmat, amelyet a küldöttek 39:36 arányban neki szavaztak meg. Pósfai elsőként gratulált az új vezetőnek, a tudósítónak pedig azt mondta: „Büszke vagyok arra, hogy nem vettem részt a sárdobálásban, és egyenes derékkal szállhatok ki a ringből.”

Hogy április 4. a pingpong „felszabadulásának” ünnepnapja lesz-e, az majd elválik (megjegyzendő: Fontból végül nem lett alelnök), ám a sírnivalóan ellenséges közeget meg az olykor tragikomédiába torkolló jeleneteket látva, az ember mégsem kérdezheti azt a főszereplőtől, hogy „ugye, jól érezte magát?”.

– Noha volt némi tapasztalatom a sportág mai állapotairól, a szörnyű légkör minden képzeletemet felülmúlta. Éppen ezért azt gondolom, a legsürgősebb teendőm kényszerűen az lesz, hogy megpróbáljam az ellenségeket ellenfelekké változtatni – fogalmazott villámnyilatkozatában a talpig úriember elnök, de arra egyelőre nem tért ki, hogy saját támogatóinak vagy a „másik tábor” követőinek körében kezdi-e az agymosást.