Galata, Malaga: két kis óriás

Harmincadik BEK- és BL-negyeddöntőjét vívja ma és a jövő héten a Real Madrid, s az eddigi huszonkilencből huszonhárom alkalommal bejutott a legjobb négy közé.

Ezzel kontinensrekorder – miként a legértékesebb európai klubtrófea kilencszeri elhódításával is –, ráadásul ezúttal pártfogolja a szerencse, hiszen ellenfele nem tartozik a favoritok közé. A Galatasaray néhány labdarúgóját Magyarországon jól ismerik, mivel Burak Yilmaz szerzett vezetést a múlt heti török–magyar vb-selejtezőn, majd az ügyetlen Semih Kaya adta a „gólpasszt” az egyenlítő Bödének (1-1), de ne ragadjunk le a törököknél, hiszen ők elenyésző kisebbségben vannak a „Galatában” a külföldiekhez – többek között az uruguayi Muslerához, a kameruni Ebouéhez, a brazil Felipe Melóhoz, a holland Sneijderhez, az elefántcsontparti Drogbához – képest.

Amúgy az isztambuli együttes tízet győzelemmel zárt legutóbbi tizennyolc vendégfellépése közül, és a korábbi három Galatasaray–Real Madrid mérkőzésből kettőt megnyert. (Igaz, a 2001-es negyeddöntő 3-2-es sikerével és 0-3-as visszavágójával kiesett, ám a 2000-es európai Szuper Kupa-döntőben aratott 2-1-gyel átvehette a serleget a festői Monte-Carlóban.) BL-elődöntőben azonban soha nem járt; mind ez idáig először és utoljára akkor (1989-ben) került a négyek társaságába, amikor még Bajnokcsapatok Európa Kupájának hívták a tornát. Ezzel szemben a Real Madrid manapság is sikeres – noha a bajnokságban tizenhárom pont a hátránya a Barcelonával szemben –, elvégre sorozatban harminchét mérkőzést vívott meg veretlenül a Bernabeu stadionban, s amióta José Mourinho az edzője, tizenhat hazai BL-találkozójából tizenhármat megnyert, és csak egyet veszített el. Igaz, tíz esztendeje hiába vágyik a spanyol fővárosban oly nagyon várt tizedik BL-elsőségre...

A Malagának nincsenek ilyen ábrándjai: a BL-újonctól az is gyönyörű, hogy bekerült a legjobb nyolc közé. Manuel Pellegrini edző, aki nem hívja magát Special One-nak, különleges bravúrt hajtana végre, ha a Dortmundot is sikerülne felülmúlni, mert a Malaga volna a második spanyol kiscsapat, amelyet trénerként az elődöntőbe vezet. (Hét évvel ezelőtt a Villarrealt irányította a közvetlen európai elitbe.) A szereplés már így is bámulatos: öt győzelem, négy döntetlen, egy vereség, 16-6-os gólkülönbség. Hat kapott gól tíz meccsen... Ez még a Borussia príma támadó futballistái, Götze, Reus és Lewandowski számára is elgondolkodtató lehet. A korábbi 28-szoros chilei válogatott középhátvéd egyébként kevés spanyolt foglalkoztat, a ma este várható kezdő tizenegy például így fest: Caballero (argentin) – Jesus Gamez (spanyol), Weligton (brazil), Demichelis (argentin), Antunes (portugál) – Joaquin (spanyol), Toulalan (francia), Julio Baptista (brazil), Iturra (chilei), Isco (spanyol) – Saviola (argentin).

Ide nekünk e „kis” csapatot...

Pardon. Ez összehasonlíthatatlanul vakmerőbb álom, mint az, hogy a „Galata” vagy a Malaga BL-t nyerjen.

Szeme a labdán: Isco a Malaga edzésén
Szeme a labdán: Isco a Malaga edzésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.