Kerülték a tolongást

Péntek délig adhatták be a tao-kedvezménytörvényben nem érintett, úgynevezett kiemelt sportágak szövetségei a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2013 és 2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési elképzeléseiket.

A határidőig a tizenhatból mindössze hat szövetség juttatta el anyagát az ötkarikás testülethez, ami legalábbis elgondolkodtató. Főként annak fényében, hogy nagy a tét: a MOB e dokumentumok elemzése nyomán terjeszti fel arra vonatkozó javaslatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportállamtitkárságára, hogy az egyes sportágak milyen mértékben részesüljenek a 15 milliárdos keretösszegből.

Fábián Lászlónak, a MOB nemrégiben kinevezett sportigazgatójának kétsége sincs afelől, hogy valamennyi ágazat lelkiismeretesen és szakszerűen készítette el a terveket annak ellenére is, hogy néhány szövetség illetékesei különös helyzetbe kerültek. Nevezetesen: az asztaliteniszezők a jövő hét csütörtökön, míg a kajak-kenusok és az ökölvívók a következő víkenden tartják tisztújító közgyűlésüket, vagyis előfordulhat, hogy azok, akik most hosszú távú terveket gyártottak, már rövid távon sem tehetnek semmit sportágukért...

– Biztos vagyok benne: akik egy-egy szövetséget képviselnek, a legkörültekintőbben jártak el attól függetlenül, hogy a jövőben talán már nem ők irányítanak. Hiszen ez a sportáguk elemi érdeke – mondta a direktor, megjegyezve, hogy a MOB-ban már húsvétkor megkezdik a dokumentumok vizsgálatát.

Fábián szerint a most továbbított anyagok alapvetően befolyásolhatják a majdan megítélendő összegeket, bár az állami támogatás korábban félhivatalos formában már megjelent mértéke mindenképpen orientáló lesz a „pénzosztók” számára. Az igazgató kijelentette: az anyagi segítség eddig nyilvánosságra került mértéke változhat „fölfelé és lefelé is, még semmi sem fix”.

A beérkezett szakmai anyagok földolgozásával a MOB illetékesei szerdáig végeznek, majd személyes találkozókon egyeztetnek a sportágak vezetőivel. Mindennek eredményeként születik meg az a javaslatcsomag, amelyet az olimpiai szervezet megküld az államtitkárságnak. Az ütemezés szerint a szövetségek várhatóan július elején juthatnak hozzá a több százmilliós (vagy akár milliárdos) nagyságrendű juttatásokhoz.

Az igazgató ugyanakkor elmondta, hogy a sportági szervezetek számlájára már jóval korábban is érkezik pénz, hiszen a fejlesztési program részének tekinthető adósságkonszolidáció keretében három héten belül átutalják a néhány tízmilliós – az evezősök esetében majdnem százmilliós – kintlevőségek kiegyenlítésére felhasználható összegeket.

Adósságkonszolidáció: ennyit áll az állam

Sportág – millió forint

Asztalitenisz 48,3

Atlétika 59,0

Birkózás 14,0

Evezés 95,2

Korcsolya 43,2

Röplabda 74,2

Úszás 50,9

Vívás 55,1

Az úszók már beadták. Jobbról balra: Borkai Zsolt MOB-elnök, Kósa Lajos Fidesz-alelnök, Áder János köztársasági elnök, Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök
Az úszók már beadták. Jobbról balra: Borkai Zsolt MOB-elnök, Kósa Lajos Fidesz-alelnök, Áder János köztársasági elnök, Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.