Európa a birkózás mellett

Budapesten tárgyalt Borkai Zsolt MOB-elnökkel Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság első embere.

Az ír sportdiplomata szerint egyáltalán nem kizárt, hogy a magyar sikersportág, a kajak-kenu is bekerül a 2017-es, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál programjába.

Hickey – aki a NOB végrehajtó bizottságának is tagja – azt is elmondta: a Nemzetközi Birkózó Szövetség új vezetése komoly lobbitevékenységet folytat, hogy a sportág ne kerüljön ki a 2020-as játékok műsorából, az EOB pedig támogatja e tradicionális sport programban tartását. Ugyanakkor hozzátette: „A NOB által fújt ébresztő más sportágaknak is szól, mindazoknak, amelyek képtelenek a megújulásra, és nem elég innovatívak.”

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.