Knudsen, Feröer Puskása
Jens Martin Knudsen, a Feröer szigetek leghíresebb sportolója, a labdarúgó-válogatott korábbi, a nemzeti mezt 65 alkalommal felöltő kapusa mesélni kezd. Mi mással is kezdhetné, mint 1990. szeptember tizenkettedikével, amikor a svédországi Landskronában szülőhazájának tizenegye Eb-selejtezőn 1-0-ra verte az azon a nyáron még az itáliai világbajnokságon szereplő osztrák válogatottat.
„Svédországban kellett játszanunk, mert a dánokkal azonos selejtezőcsoportba kerültünk, így az anyaország földjén az UEFA nem engedélyezte hazai meccseink megtartását –mondja a negyvenöt éves Knudsen. –Akkor egyetlen pályánk sem volt alkalmas arra, hogy nemzetközi mérkőzést rendezzünk a szigeteken. Emlékszem, a kissé dölyfös osztrákok az összecsapás előtt azon mulattak, hogy bojtos gyapjúsapkámban futottam ki a gyepre. Később már nem vigyorogtak: győzelmünk után lehajtott fejjel hagyták el a stadiont. Nem úgy, mint mi. Akkoriban nem létezett mobiltelefon, hazámból egyetlen újságíró jött a meccsre. Neki volt egy vezetékes telefonja a sajtópáholyban; oda rohantunk fel, és valamennyien a szüleinket hívtuk. A boldogságtól ordítva tudattuk velük, hogy nyertünk. Az öltözőben és a repülőgépen is folytattuk az ünneplést. Aztán mikor hazaértem, apám azzal fogadott, hogy tévésztár lettem. A kontinens valamennyi televíziós társasága napokig mutatta ennek a mérkőzésnek az összefoglalóját.”
A Feröer szigetek labdarúgó-válogatottja az azóta eltelt huszonhárom évben – önmagához képest – jelentős fejlődésen ment keresztül. A legutóbbi Eb-selejtezőkön Toftirban 2-0-ra verte azt az észt együttest, amely később a pótselejtezőt érő második helyet szerezte meg a csoportban. Knudsen szerint a változatlanul amatőr alapokon nyugvó feröeri futball hamarosan még többet hallat magáról.
„Aktív pályafutásom idején heti három alkalommal, reggel hattól nyolcig edzettünk, majd ment mindenki a dolgára. Szó szerint, mert abban a csapatban valamennyi játékosnak munkahelye volt. Ki postásként, ki asztalosként tevékenykedett. A helyzet ma sem változott sokat, de azzal, hogy a szintén amatőr nemzeti bajnokságban mind több a külföldi játékos, a színvonal emelkedett, s ebből sokat profitálhatunk. Három éve a premier ligás Fulham ellen Európa Liga-selejtezőn 0-0-t játszott az NSI Runavik; a gól nélküli döntetlen az angolok szempontjából döbbenetes eredmény volt. Mindenki azt hitte –ők is –, hogy majd hintenek egy hatost. (Az első, londoni meccsen 3-0-ra nyertek – a szerk.) Érkezésük után meg sem nézték a toftiri stadiont, végig az innen hatvan kilométerre fekvő fővárosban, Torshavnban maradtak. A visszavágó napjának reggelén a kikötőben sétálgattak, ez volt számukra az edzés. Majd Mark Schwartzer, a Fulham kapusa a lefújás után odament Gángó Andráshoz, és annyit mondott neki: ezt nem hiszi el. Gángó hasonló kapusteljesítményt nyújtott, mint én anno Landskronában.” Tudakolom, hol van a sapkája? „A városi múzeumban – feleli. – Nem passzióból hordtam: egy gyermekkori fejsérülés volt az oka annak, hogy a meccsek közben is viselnem kellett. Az idő múlásával hozzám nőtt. Sokan kérdezték: hány ilyen fejfedőm volt? Tudom, meglepő lesz a válasz, de csak egy. Sokatmostam, ám jó birka gyapjából készíthették, mert mindent kibírt.”
Az életéről szóló könyv fejezeteinek egyike izlandi légióskodásáról szól; a mellékletben olvasható az a szerződés, amelyet a Leiftur csapatával kötött. Persze az is: mennyit keresett a két izlandi idény alatt. „Élőben” pedig mesél a Skóciában töltött évekről – az Ayr United kapuját őrizte –, s csak akkor szomorodik el kicsit, amikor arról érdeklődöm, ha ma lenne fiatal, vajon mire vinné? Hiszen a skót bajnokságtól már csak egy lépés Anglia, a Premier Liga. Az ő képességeivel ma nyugodtan védhetne ott is. Ám Knudsen szerény ember, tudja hol a helye e világban.
Feröeren.
Korábban tanított, most halfeldolgozó céget vezet. Tudja, ki volt Puskás Ferenc, kedvenc kapusa a francia Fabien Barthez. Minden nemzetközi meccset megnéz a tévében; ha hazája valamelyik bajnokijára kíváncsi, akkor elugrik a stadionba, a szigeteken ugyanis a televízió csak a válogatott mérkőzéseket és az országos kupadöntőt közvetíti.
Amikor a 2014-es brazíliai világbajnokságról kérdezem, azt mondja: bombameglepetés is születhet 2014-ben Dél-Amerikában. „Száz emberből kilencvenkilenc úgy véli, a házigazda brazilok elhódítják hatodik vb-aranyérmüket. De nem így lesz, noha abban szinte biztos vagyok, hogy a címvédő spanyol válogatott nagy sorozata megszakad. Ha van olyan együttes, amely le tudja győzni a rendező ország csapatát, az a német gárda. Szerintem Löw garnitúrája nyer. Brazíliában Németország legjobbjainak gratulálnak majd, ön meg nekem, ha jövőre újra erre jár.”
