- Látott-e már zárt kapus válogatott meccset?

- Soha. De nem sopánkodom, mert régi meggyőződésem, hogy minden rosszban van valami jó.

- Ebben mi lehet az?

- A végeredmény. Egyébként is fölösleges azzal foglalkozni, hogy – noha eredendően nem a FIFA a hibás –sportellenes döntés született. Inkább arra kell készülni: csak magunkra számíthatunk.

- Mit ért azon, hogy sportellenes a döntés?

- A nézők kilencvenöt százalékát és a csapatot sújtják a méltatlan viselkedés miatt.

- Feltehetően a románok sem örülnek a különleges körülményeknek.

- Az üres stadion senkinek sem kedvez, de mi játszunk itthon, bennünket támogathatott volna a közönség. Ám, mondom, ezen már kár rágódni. Örülök viszont, hogy kapitányi kinevezésem után az emberi szempontok komoly szerepet játszottak a kerettagok kiválasztásában. Ha azt állítanám, nincsenek korlátaink, túloznék; a csapatszellem azonban kifogástalan. Ennek most kiváltképp nagy szerepe lehet.

- Mindenképpen nyerni kell?

- Bár most mi állunk a selejtezőcsoport második helyén, a románok pozíciója jobb, mert ők már győztek Isztambulban. Tehát a célunk csakis a három pont lehet. Ám az ellenfél masszív és fegyelmezett, csapatként erősebb, mint a kiváló játékosokból álló, de kevésbé szervezett török együttes. Azaz nem lesz egyszerű a támadóharmadban tartani a labdát, pedig –a kollektíva egységén túl – az offenzív játékban bízhatunk a leginkább. Eleve törekedtünk arra, hogy a középpályán meg elöl kreatív futballistáink legyenek, és azt hiszem, a jelenlegi jelöltek megfelelnek e kívánalomnak.

- Elégedett?

- Sosem vagyok az. De elégedetlen sem lehetek, és nem csupán a négy vb-selejtezőn elért kilenc pont miatt. Előző szavaimból talán már kiderült: tisztelem a labdarúgóimat. Függetlenül attól, hogy a második helymegtartása, nem beszélve az esetleges pótselejtező sikeres megvívásáról, futballkultúránk mai állapotait meghaladó eredmény lenne. Sőt: az álmok kategóriájába tartozna.

- Szokott álmodni?

- A meccseket követő éjszakán sosem. Olyankor – akár nyerünk, akár vesztünk – szinte egyetlen percet sem alszom.

- Ez is érdekes, de nem ezért tettem fel a kérdést. Hanem azért, mert ön edzőként ott volt 1986-ban Mexikóban, a magyar válogatott mindmáig utolsó vb-szereplése alkalmával. És kizárt dolognak tartom, hogy ne jusson eszébe...

- ...Ne folytassa! Persze: nem mindig kapitány az ember, és privátim időnként átengedi magát az érzelmeinek. Nyilván szeretném még megérni, hogy ha világbajnokság van, ne a spanyolokért vagy az olaszokért szorítsanak honfitársaink. Hanem annyi év után ismét a magyar csapatnak drukkolhassanak! Hozzáteszem: számomra nagy élmény volt a 2009-ben, az U20-as vb-n elért bronzérem is, és nem csak lélektani szempontból, hiszen – úgy érzem – azon a tornán szakvezetőként sokat fejlődtem.

- Még egy emlék a múltból: az MTK csapatában akkor fejezte be labdarúgó-pályafutását, amikor a magyar válogatott legutóbb győzni tudott a román együttes ellen. Ez Mexikónál is régebben, 1981-ben történt...

- Valóban régen volt.

- Bővebben?

- Nincs konkrét összefüggés a história és a mostani meccs között. Mint ahogyan bárki bármit gondol a péntek esti mérkőzésről, azon csak az dönt majd: melyik fél oldja meg jobban a szakmai feladatot.

- Mit gondol, melyik?

- Úgy is tudja: a futballban az a legszebb mondat, amely három ponttal zárul...