Pávatánc a divat
Hoppá! – mondhatnánk, de alighanem helyesebb, ha meghallgatjuk, miképpen vélekedik a történtekről maga az elnök. (Hogy Janics mit gondol, az legfeljebb a levélből derül ki, mivel a sportoló – a szerb szövetség pénzén... – Portugáliában edzőtáborozik, és elérhetetlen.)
De előbb nézzük az előzményeket! A Londonban K–2 500-on Kovács Katalinnal ezüst-, K–1 200-on pedig bronzérmes Janics még szeptemberben jelentette be, hogy szülőhazájában, Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását. A magyar sportági szervezet a „kiadatást” feltételhez, nevezetesen 150 ezer euró megfizetéséhez kötötte. Mivel a pénz nem érkezett meg, az MKKSZ-nél nem írták alá az engedélyt, így a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elutasította a benyújtott kérelmet. Ez egyben azt is jelentette, hogy a kajakos csak két év kihagyás után versenyezhetett volna szerb színekben, ám a déli szomszédnál arról cikkeztek: semmi gond, ha villámgyorsan honosítják Andrian Douchevet, a sportoló bolgár férjét, akkor – a házassági kötelék nyomán – elhárul minden akadály. Miután azonban kiderült, hogy a szabályok szerint ez sem járható út, a szerbek megfellebbezték az elsőfokú döntést, s a nemzetközi szövetség szerdán tárgyalta volna újra az ügyet.
Volna...
Ha meg nem érkezik Janics levele Baráthhoz.
– Amint azt Natasa is írja, nem akart trükkökhöz folyamodni, és szakmai okokra hivatkozva döntött a visszatérés mellett. Nyilvánvalóan belátta, hogy az mégis csak több lenne a soknál, ha elválna Douchevtől, majd „falból” hozzámenne egy szerbhez. Márpedig a névházasságon kívül nem volt más lehetősége, és biztos lehetett abban, hogy a szerdai döntés is nemleges lesz – foglalja össze a lényeget Baráth.
Ami a „szakmai indokokat” illeti, a levélben az áll: „El kell ismernem, a magyar kajak-kenu sport és különösen a női kajak a legerősebb a világon. Ahhoz, hogy felkészülésem eredményes legyen, szükségem van arra a kihívásra, azokra a feltételekre, amelyeket a magyar versenyrendszer jelent a számomra.” Megkérdeztük az elnököt: mit gondol, vajon Janics szerint a múlt év szeptemberében még gyengébb minőségű volt a hazai kajaksport?
– Felteszem, annyi történt csupán, hogy Szerbiában mégsem állt össze az a nívós csapat, amelyet Janicson kívül – mások mellett – Benedek Dalma is fémjelzett volna.
A sportvezető úgy véli, több hozadéka is lehet a különös ügynek. Részint az, hogy az országváltáson gondolkodó sportolók aligha kísérleteznek a jövőben hasonló akciókkal, részint az, hogy a szövetség részletesen szabályozza az „elköltözés” ódiumait: a válogatott keretek felkészülésében részt vevők, majd állampolgárságot váltók – szerződésük szerint – 250 ezertől 15 millió forintig terjedő „bánatpénzt” lesznek kötelesek fizetni.
Persze Janics elgondolkodtató esete kapcsán önkéntelenül felidézi az ember Nagy Lászlónak, a Barcelonából nem akármilyen erők megmozgatásával hazaédesgetett kézilabdázó klasszisnak a közelmúltbeli történetét, ám a kajakos ügyét árnyalja az a nem elhanyagolható tény, hogy ő nem szülőhazája számára szabott feltételeket, hanem éppen oda kívánt visszatérni. Ezzel együtt legalábbis kérdéses, miképpen értékelik a „pávatánc” végkifejletét a magyar szurkolók.
– Aki bennünket választott, az rászolgál arra, hogy lojálisak legyünk vele. Bízom abban: a szurkolók is megértéssel fogadják vissza Natasát – fogalmazta meg reményeit a sportági elnök, akitől ezekben a mozgalmas órákban egyelőre nem tartottuk ildomosnak megkérdezni, hogy mi lesz, ha mégsem.
