Lanzafame: fogadás otthon

Davide Lanzafame, a Honvéd labdarúgója vasárnap a Videoton ellen 4-0-ra elveszített bajnoki mérkőzésen futballozott (?), hétfőn pedig már másik (hazai) pályán szerepelt: az olasz ügyészségen tett vallomást. A csatárt a Bari együttesének fogadási csalásokkal összefüggő ügyében faggatták a nyomozók.

A Resport.it című olasz honlap részleteket is közölt a támadó vallomásából. Lanzafame – korábbi csapattársaival, Andrea Ranocchiával és Simone Bonomival ellentétben – nem tagadta a „bundában” játszott szerepét, s újra elismerte: pénzt fogadott el az eredmény manipulálásáért a 2009. május 23-i, Salernitana elleni meccs (2–3) előtt. Mi több, a Trevisóval vívott mérkőzés alkalmával is átvett néhány nagy címletű bankót. (Korábbi rendőrségi fellépésén azt mondta: alkalmanként hat-hétezer euró, hozzávetőleg 1,8-2 millió forint ütötte a markát.)

A Honvéd korábban közleményben állt ki játékosa mellett. A klub nyilatkozata szerint az Olasz Labdarúgó Szövetség úgy tájékoztatta a vezetőséget, hogy Lanzafame játékjoga nincs felfüggesztve. A futballista nem követett el olyasmit, ami „sportszakmailag szankcionálható”. Ám a magyarországi szabályzat rögzíti: az MLSZ versenyrendszerében nem vehet részt olyan személy, aki ellen büntetőeljárás indult labdarúgó-mérkőzések eredményének jogellenes befolyásolása miatt. A Honvéd a közzétett dokumentumban leszögezte: ha a klubnak hivatalos forrásból tudomására jut a labdarúgó fogadási csalással összefüggő gyanúsítása, azonnal az MLSZ-hez fordul, hogy a szervezet megtehesse a szükséges lépéseket.

A visszaszámlálás megkezdődött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.