Kisalföldi magaslat

Megállíthatatlanul menetel a Győr női csapata a kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Ambros Martin szakvezető együttese, amely – három mérkőzésen aratott három győzelme nyomán – magabiztosan vezette csoportját, szombaton hazai környezetben lépett fel a norvég Larvik garnitúrája ellen, és ott folytatta, ahol két hete abbahagyta.

Görbicz Anita és társai negyedórai „ismerkedés” után lesöpörték a pályáról legnagyobb riválisaik egyikét idehaza is. (Azért „is”, mert idegenben már megtették ugyanezt.) Noha a szünetben még csak kétgólos győri vezetés állt a nagytáblán, a térfélcserét követően nem volt mese: Lunde kapus szinte minden foghatót és majdnem minden foghatatlant is hárított, Lekics tündökölt, Amorim szórta a gólokat.

Hét perccel az utolsó dudaszó előtt öt- (25:20), míg az 56. percben nyolcgólosra duzzadt a differencia (29:21), a 30:24-es végeredmény pedig azt jelenti, hogy a kisalföldi sztáralakulat a csoport további történéseitől függetlenül négyese élén végezve jut az elődöntőbe. Az I. csoport másik mérkőzésén: Randers (dán)–Podgorica (montenegrói) 20:20. Az állás: 1. Győr 8 pont, 2. Larvik 4, 3. Podgorica 3, 4. Randers 1.

A másik magyar résztvevő, az addig nemkülönben remeklő FTC játékosai számára a csoportelsőség még nem, „csak” a négy közé jutás kivívása volt a tét Ljubljanában. Nos, egyelőre várni kell az ünnepléssel, mert a szlovén fővárosban a vendéglátó együttes átgázolt Elek Gábor tréner – a korábbi találkozókon rendre erőn fölül teljesítő – társulatán.

Eleinte jól tartották magukat Tomoriék (7:5 „ide”), de ezt követően a vetélytárs mind támadásban, mind védekezésben hatékonyabbnak és kreatívabbnak mutatkozott. Nem beszélve arról, hogy Grubsic összehasonlíthatatlanul jobban védett, mint a túloldalon egymást váltó két kapustársa, Abramovics és Pastrovics. A félidőben 15:12-re vezetett a Krim, ám utólag visszasírtuk az első félórát...

A klasszis átlövőjük, a BL-sorozat közben megsérült spanyol Pena nélkül ezúttal erőtlen ferencvárosiak a szünet után összecsuklottak. A szlovénok három perc alatt megduplázták előnyüket (19:13), újabb öt perc elteltével pedig a kiütés szele is megérintette a magyar csapatot (22:14). A hektikus folytatásban volt időszak, amikor sikerült közelebb araszolni az ellenfélhez (23:18), a hajrá azonban megint jelentős Ljubljana-fórnál kezdődött (28:20). Ehhez – de csak ehhez – képest kész öröm a vége: 31:25.

A II. csoport másik mérkőzésén:

Zvenyigorod (orosz)–Valcea (román) 23:26. Az állás: 1. Ljubljana 6 (114:103), 2. FTC 6 (113:113), 3. Valcea 4, 4. Zvenyigorod 0.

Győri örömtánc
Győri örömtánc
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.