Joel, és nem MOB-herceg
− Néhány napja közösen vettünk részt egy délelőtti rendezvényen. Végigásítozta az egészet...
− Elismerem, így volt, de mentségemre szóljon, hogy késő éjszakáig bújtam azt az anyagot, amit a sportállamtitkárság sürgősséggel küldött át. Még szoknom kell az új munkarendet és -tempót.
− Fölteszem, a családtól már megkapta: kellett ez neked?
− A feleségem is sportőrült, nála viszonylag könnyű dolgom volt. A négy gyerek azonban nem egészen érti, miért csak akkor találkozunk, amikor ők már indulnak aludni. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan javul a helyzet, amint végképp beletanulok az új munkámba, és már nem kell órákat töltenem dokumentumok olvasásával. A helyzet az, hogy szellemi munkakörben sosem dolgoztam még ennyit, de ezen nincs mit csodálkozni: a magyar sport szinte összes jelentős feladatát a MOB látja el. Pályafutásom jelentős részét fizikai munkásként töltöttem az öttusázók között. Ott volt alkalmam megtapasztalni a melós életet.
− Fő feladata a szövetségekkel való kapcsolattartás, szakmai felügyelet. Azt hallani, az úgynevezett látványsportágakat érintő társaságiadó-kedvezményt sokan ügyeskedésre használják föl. Lépett-e már?
− Nem. Noha kétségtelen, hogy ez ügyben akadnak gyerekbetegségek, ez azon kevés terület egyike, amelynek nem a MOB a gazdája. Egyébként pedig összehasonlíthatatlanul több a pozitív, mint a negatív következmény: a törvény önmagában rengeteg, korábban soha nem látott lehetőséget kínál a klubok számára a létesítményfejlesztés vagy az utánpótlásnevelés terén.
− De az egyéni sportágakat érintő fejlesztési program az önök asztala, ugye?
− Teljes mértékben. Olyannyira, hogy a saját asztalom tele is van a különféle beadványokkal, javaslatokkal, igényekkel. Tizenhat sportágban tizenötmilliárd vár gazdára, így aztán érthető, hogy a szövetségek lobbitevékenysége intenzívebb, mint valaha. Mindegyik azt szeretné, ha a legtöbbet profitálhatná az összegből, nekünk pedig az a dolgunk, hogy a legigazságosabban és legcélszerűbben osszuk el a pénzt. A projekt elemeinek egyike a szövetségi és egyesületi adósságállományok lenullázása. A jövőt illetően pedig az ingatlanberuházásokra és -fejlesztésekre, az edzőtábori körülmények javítására, az államilagfinanszírozott edzői státuszokra, na meg az utánpótlásra koncentrálódik a figyelem.
− Felosztják a pénzt, és már lehet is a kasszához járulni?
− Erről szó sincs. Rendkívül körültekintően és felelősségteljesen fogunk eljárni: csak azok a szervezetek juthatnak hozzá a forrásokhoz, amelyek garanciát nyújtanak az összeg hatékony felhasználására. Mondok egy példát: az asztalitenisz-szövetségben hosszú ideje káosz uralkodik, s csak remélni tudjuk, hogy a sportág áprilisi közgyűlésén olyan vezetőséget választanak, amely képes lesz a rendcsinálásra, s amelynek az összetétele biztosíték a törvényes, gazdaságos működésre, arra, hogy fejlődési pályára áll a sportág. Ha nem így lesz, hiába az elvi döntés, a százmilliók a pénztárban maradnak.
− Kemény szavak, Fábián igazgató úr...
− Ha kérhetem, továbbra is Joel, ahogyan azt sportolóként megszoktam. Jobban illik hozzám.
