Beadásra várva

„Olyan kalandra vállalkozunk, amilyenre korábban soha” – ezzel kezdte beszédét a „vizes” sportágak vezetőinek képviseletében Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke, amikor bejelentette: Magyarország pályázik a 2021-es világbajnokság rendezésére.

Amint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, Julio Maglione, a nemzetközi szervezet, a FINA első embere már „megszellőztette”, hogy hazánk is a kandidálók között lesz, ám idehaza csak tegnap lebbent föl a fátyol: a nyolc év múlva esedékes vb-nek – a már 2019-re is ácsingózó

– Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Japán és Kína mellett a Budapest, Balatonfüred tandem is vendéglátója lenne (utóbbi a hosszútávúszás házigazdájaként). A pályamunkának rohamtempóban, nem egészen másfél hónap alatt kell elkészülnie, s a FINA a barcelonai világbajnokság nyitónapján, július 29-én már meg is hozza döntését mindkét vb helyszínét illetően.

Magyarország csak az utóbbi hét évben öt Európa-bajnokságnak (három felnőtt- és két utánpótlás-kontinensviadalnak) adott otthont, ám világbajnokságot még nem rendezhetett. A mostani pályázatra – Gyárfás elmondása szerint – Orbán Viktor kormányfő bólintott rá a múlt héten, amikor fogadta a sportági szakszövetségek képviselőit. A miniszterelnöki igen azt jelenti: a kabinet kifizeti a jelentkezéshez szükséges kétmillió dolláros letéti díjat, garanciát vállal a kéthetes esemény pénzügyi fedezetére, továbbá vállalja, hogy a rajtig felépül egy 16-20 ezer néző befogadására alkalmas fedett uszodakomplexum. A létesítmény a tervek szerint a XIII. kerületben, a Dagály strand és az Erdért-pálya által határolt területen állna, de – amint azt Simicskó István sportért felelős államtitkár hangsúlyozta – „a helyszínen ráérünk akkor gondolkodni, ha már miénk a rendezés”.

A „vizes” világbajnokság öt sportág képviselőinek viadala: az úszók mellett a műugrók, a szinkronúszók, a hosszútávúszók és a vízilabdázók is fellépnek a sportvilág legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényeinek egyikén. Utóbbiak nemrégiben megválasztott elnöke, a csapatával korábban három olimpiai bajnoki címet szerző Kemény Dénes úgy véli, „annak számára, aki az uszodában nőtt fel, a hazai világbajnokság lehet élete csúcspontja”. A sportvezető hozzátette: „A vb iránt megnyilvánuló nemzetközi figyelem a magyarországi sportesemények közül talán csak a Forma–1-es futamokéval vethető össze.”

Gyárfásnak – aki a FINA döntéshozó testületének is tagja – meggyőződése, hogy jók az esélyek a győzelemre, hiszen „a 2015-ben rendező Oroszország és a 2017-es házigazda Mexikó után 2019-re szinte biztos befutónak tekinthető Dél-Korea, így a két évvel későbbi világbajnokságot aligha ítélik ismét ázsiai országnak. Márpedig hazánknak kizárólag ázsiai riválisai vannak, úgyhogy ezeket akár megpróbálhatjuk rávenni arra is, hogy vonják vissza jelentkezésüket.”

A tájékoztatón föltett kérdésre, miszerint – amint a korábbi futball Eb-kandidálások alkalmával történt – ismét Magyarország lesz-e az, amely a versenyben lévők közül nem létesítményekkel, hanem makettekkel pályázik, Gyárfás azt felelte: „Ez most is így lesz. Feltéve, hogy a határidőig elkészülnek a makettek.” 

Cseh László aranyérmét Orbán Viktor adta át Debrecenben
Hungary's Prime Minister Viktor Orban (R) hands over gold medal to Laszlo Cseh after the men's 400m individual medley final during the 2012 European Swimming Championship in Debrecen May 27, 2012. REUTERS/Laszlo Balogh (HUNGARY - Tags: SPORT SWIMMING)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.