Félezer magyar úszta meg eddig?

Egyes gyanúsítotti vallomások szerint akár félezer érintettje is lehet a magyarországi fogadási csalásoknak, az ügyészség azonban a nemrégiben lezárt nyomozás végén csupán ötven gyanúsítottat nevezett meg, akit –több mint harminc mérkőzés manipulálásával összefüggésben – gazdasági vesztegetéssel és csalással gyanúsít. Három személlyel szemben azóta megrovással éltek, egy ügyet bűncselekmény hiányában megszüntettek, így jelen állás szerint negyvenhat ellen emelhetnek vádat.

A többiek megúszták?

Fazekas Géza, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodával közösen eljáró Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint senki nem dőlhet hátra azok közül, akik az elévülési időn belül – ez a kérdéses ügyekben átlagosan öt év – mérkőzéseket manipuláltak vagy más törvénytelenségeket követtek el. – Abból, hogy őket ebben az eljárásban nem gyanúsítottuk meg semmivel, nem következik, hogy végleg megúszták volna – jegyezte meg, majd kifejtette: a nyomozás során jóval több potenciális gyanúsított került látókörbe, mint ahányat végül meggyanúsítottunk. Csak azokat hallgathattuk ki gyanúsítottakként, akikkel szemben a személyes büntetőjogi felelősséget alátámasztó bizonyítékaink voltak. Az, hogy „mindenki tudta, vagy hogy hallottam a kocsmában...”, nem elég bizonyítéknak: ennél azért több kell – mondta.

Egy, a hazai labdarúgással foglalkozó internetes portál nemrég arról írt, hogy Horváth Gábor, a REAC, a Siófok és a Diósgyőr korábbi labdarúgója, a fogadási ügy koronatanúja több vallomásában is azt állította: az ügynek legalább félezer érintettje van Magyarországon. Horváth többeket megnevezett, akik nemcsak tudtak a csalásokról, de fogadtak is a manipulált mérkőzésekre, mégsem indult ellenük eljárás.

A futballkörökben az egyik gyanúsított ügyvédjének érdekkörébe tartozóként ismert portál az MLSZ felelősségét is felveti. A világhálós orgánum szerint a szövetség csak az ügyészség nyomására tette meg feljelentését, noha az UEFA 2009-ben több gyanús magyar mérkőzésre felhívta a figyelmét. Fazekas arra nem kívánt reagálni, hogy a szóban forgó portál kinek – vagy kinek az érdekében – milyen információkat mazsolázott ki a nyomozati iratokból. Cáfolta azonban, hogy az MLSZ az ügyészség nyomására tett volna feljelentést.

– Az MLSZ a nemzetközi fogadási csalások európai szálait elsőként feltáró bochumi ügyészség nyomozati irataira alapozva tette meg feljelentését. A németországi dokumentumokban több manipulált magyar meccset is megneveztek – szögezte le Fazekas, majd hozzátette: abból, hogy – eljárásjogi okokból – a 2009-ben még a Nemzeti Nyomozó Iroda által elrendelt nyomozást lezártuk, nem következik, hogy nem indulhat bármikor egy másik vizsgálat, ha új bizonyítékok merülnek fel eddig nem bizonyított csalások és csalók, vesztegetők ellen. Végül határozottan kijelentette:

– Valamennyi európai hatóság, köztük a magyar ügyészség is, kellőképpen elszánt az ügy minél teljesebb körű feltárására ahhoz, hogy mind ez idáig elő nem került bizonyítékok felbukkanása esetén újabb nyomozást rendeljen el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.