Barca-Real: Örök, mint Shakespeare

„Teljesen mindegy, milyen formában van a két csapat. Az ilyen nagy futballmeccseknél nem érdekes sem ez, sem az, hogy mi történt a korábbi rangadókon” – mondta hétfőn José Mourinho, a Real Madrid edzője az újabb „klasszikus” előtt. Egyelőre csak a ma este kilenckor kezdődő Király Kupa-elődöntőről beszélt, de szót ejthetett volna az örök riválisok következő mérkőzéséről is, hiszen a „királyi” gárda szombat délután négytől (bajnoki találkozón) ismét a Barcelonával találkozik.

Akkor a Bernabeu stadionban.

A helyszín most a Nou Camp, és a portugál tréner nyilván azért is emlegette a formát, mert a felek az utóbbi időben korántsem kápráztatták el a közönséget. A Real Madriddal már régóta baj van – a ligatabellán mutatkozó ponthátránya a Barcelonával szemben szinte felfoghatatlan meggyötört szurkolói számára–, de újabban a „Barca” sem nyűgözi le a publikumot, sőt a Milan elleni múlt heti vereség (0-2) alkalmával már-már kínos volt nézni, milyen fantáziaszegényen futballozott a katalán csapat.

A víkend meccsei sem sokban különböztek az előzményektől: noha a spanyol bajnokságban a két vetélytárs egyaránt 2-1-re nyert, a Real Madrid védőit nemegyszer megszégyenítette a La Coruna-i Pizzi és Riki, míg a Barcelona leginkább annak köszönhette győzelmét, hogy a Sevilla játékosai elronthatatlannak tetsző helyzeteket is veszni hagytak.

A Marca című madridi lap mindjárt Shakespeare Rómeó és Júliáját idézte: „Ó, Barcelona, miért vagy te Barcelona?” A gúnyos szavak egyáltalán nem rázták meg a vörös-kékeket, hiszen Messi így nyilatkozott: „Nem kell leragadni a milánói vendégjátéknál. Inkább vissza kell térni ahhoz a futballhoz, ami a miénk, és mindjárt minden rendben lesz.” Fabregas sem szerénykedett: „Mit mondjak? Annál szebben nem tudok fogalmazni, mint ahogyan – legjobb pillanatainkban – a játékunk beszél.”

Hogy aztán sikerül-e a labdát megint „szóra bírni”? Ez nagy kérdés, bár a házigazdákat megnyugtathatja, hogy a Bernabeuban, az első mérkőzésen 1-1-et értek el. Azt persze senki nem emlegeti Barcelonában: „A fiúk 0-0-lal is a döntőbe jutnak”... Madridban viszont polémia van, mert a rendszerint „jegelt” Kaká olyan jól játszott a Deportivo ellen, hogy még Mourinho is tűnődik újbóli beállításán. Pedig nála irányítóként Özil az első, Modric a második, jóllehet rajta kívül talán csak a Modric szülők tartják jobbnak gyermeküket a brazil középpályásnál.

Kaká mindenesetre már „üzent” a szakvezetőnek. Arra a kérdésre, hogy vajon ott lesz-e ismét a kezdő tizenegyben, a Marca „rómeós” iróniájával felelte: „Ha Mourinhónak kellek, itt vagyok!”

BARCELONA–REAL MADRID

Király Kupa-elődöntő, visszavágó, Barcelona, 21 (tv: Digisport, 20.30). Jv.: Undiano Mallenco.

Barcelona: Pinto – Daniel Alves, Puyol, Piqué, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Fabregas – Pedro, Messi, Iniesta.

Real Madrid: Diego Lopez – Arbeloa, Pepe, Varane, Marcelo – Di Maria vagy Kaká, Khedira, Özil, Xabi Alonso, Cristiano Ronaldo – Higuain.

Eddig 1-1 (Messi és Xabi Alonso)
Eddig 1-1 (Messi és Xabi Alonso)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.