Noha a Serie A legutóbbi fordulóiban hétmeccses veretlenségi sorozatot produkált, és felzárkózott a harmadik helyre a gárda, egyrészt mégis csak a harmadik helyről van szó, ráadásul az olasz bajnokság mind kevésbé hasonlítható az itáliai (klub)futball több évtizedes aranykorának vetélkedőihez. Vegetál az Internazionale, az AS Roma, és hol van már a finom Fiorentina, a príma Parma vagy a szuper Sampdoria; megannyi, az európai kupákban is sikeres csapat?

Hogy mennyit változott a világ, arra jellemző: tíz éve még Milan–Juventus döntőt rendeztek a BL-ben. S amikor a Milan–Barcelona mérkőzések történetében a legnagyobb különbségű vörös-fekete diadal (4-0) született – a két együttes eddigi legfontosabb egymás elleni meccsén, a Bajnokok Ligája 1994-es, amilyen egyoldalú, olyan káprázatos döntőjében –, akkor a Parma is finalista volt a KEK-ben, az Internazionale pedig elhódította az UEFA Kupát. Az itáliai dominancia a múlté; a vezető szerep évek óta Spanyolországé, a klubok tekintetében pedig a Barcelonáé.

Azért régen sem csupán statisztált a „Barca”: a két csapat első európai kupapárharcából 7-1-es összesítéssel jutott tovább úgy, hogy a Nou Campban rendezett visszavágón 5-1-re nyert. (Az ötből három gólt magyar játékos szerzett: kettőt Czibor Zoltán, egyet Kubala László.) De az örök mérleg csak az utóbbi esztendőkben billent a katalán csapat oldalára: 6 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség. Ehhez az kellett, hogy a Barcelona 2004 óta ne veszítsen milánói vetélytársa ellen.

Ám abban a tekintetben még mindig a Milannál az előny, hogy a San Siro sztárjai hét BEK-, illetve BL-, négy klub Világ Kupa-, két UEFA Kupa- és öt európai Szuper Kupa-diadalt értek el idáig. (Pontosabban 2007-ig.) A „Barca” egyaránt négy BL-, KEK-, európai Szuper Kupa-, valamint három VVK-elsőséget és két klubvilágbajnoki címet jegyez. A trófeák aránya 18:17 a Milan javára, de a kontinens első számú klubtornáján aratott diadal alighanem duplán számít a többi európai sikerhez képest...

A riválisok az előző évadban négyszer is találkoztak, és egyáltalán nem volt kiáltó a differencia: 2-2, 3-2, 0-0 és 3-1 került az évkönyvekbe (a Barcelona szempontjából). De a Milan akkor még nem adott el „mindenkit”... Ma este valószínűleg az Abbiati – Abate, Zapata, Mexes, De Sciglio – Nocerino, Boateng, Ambrosini, Montolivo – Pazzini, El Shaarawy tizenegy várja a favoritot, s ez az összeállítás még véletlenül sem konkurál, mondjuk, a 2007-es garnitúráéval: abban a gárdában Cafu, Nesta, Paolo Maldini, Gattuso, Pirlo, Kaká, Seedorf, Filippo Inzaghi is szerepelt. Ambrosini megmaradt hírmondónak... A huszonegyedik század „Barcája” viszont újabb és újabb csúcsokat hódított meg, így a Valdes – Daniel Alves, Puyol, Piqué, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Fabregas – Pedro, Messi, Iniesta összetétel ma az etalon.

Amúgy a Milan nemzetközi kupastatisztikája spanyol csapatok ellen: 11 győzelem, 6 döntetlen, 6 vereség. De számít-e ez még?

Messi Milánóban: „Jöjj, kedvesem!”