Késett el valaha nemzetközi mérkőzésről?

Ez nem történhetett meg.

Pedig azt olvastam: sohasem igazította karóráját a helyi időhöz.

Ez igaz. Akárhol jártam a világban, Hawaiin vagy Japánban, nem állítottam át az órát, de persze mindig volt nálam tartalékvekker.

Még szerencse, mert szép lett volna lemaradni a három olimpiai döntő bármelyikéről... A legutóbbi, a Londonban rendezett Oroszország–Brazília férfimérkőzés volt pályafutása csúcsa?

Az biztos, csodálatos meccset vívott a két csapat. Sokan a sportág berkeiben azt állítják: talán csak az 1992-es barcelonai játékok Olaszország–Hollandia találkozója fogható a múlt évi káprázatos döntőhöz. Magától értetődik: a játékosok voltak a főszereplők. Amikor szakmai tanfolyamon előadást tartok a leendő kollégáknak, mindig azt mondom: a játékvezető van a játékért, s nem fordítva. Ezért a legjobb bíró az ismeretlen bíró.

Szembeszökő a sportág dinamikus fejlődése. Táblás házak évtizedek óta, fantasztikus hangulat, remek játékosok mutatványai – külföldön. Itthon viszont...

A magyar röplabdázás nemzetközi összevetésben semmivel sem gyengébb, mint a kosárlabdázás, amelynek itthon összehasonlíthatatlanul jobbak a lehetőségei. Elég, ha csak a látványsportágak támogatóinak adókedvezményt nyújtó jogszabályt említem, amelynek a kosárlabda kedvezményezettje, a röplabda pedig nem. A mi szövetségünk korábbi vezetése nem lobbizott megfelelően, ezért maradhatott ki a sportág a kiválasztottak közül. Most már azt is csak óriási erőfeszítéssel lehetett elérni, hogy a röplabda legalább a tizennégy kiemelten támogatott sportág között helyet kapjon. Persze annak, aki látott már röplabdameccset, bátran teszem fel a kérdést: mi a látványsportág, ha nem a röplabda?

A hazai mérkőzések látogatottsága nem azt jelzi, hogy olthatatlan érdeklődés mutatkozik az NB I-es találkozók iránt.

Sajnos, a rangadókat kivéve, igaz ez a vízilabda-mérkőzésekre, s – néhány vidéki fellegvárat leszámítva –a kosárlabdára is. Hogy a futballról már ne is beszéljek.

A röplabda esetében talán az a távolmaradás oka, hogy a világelit találkozói összevethetetlenek a tévében is látható első osztályú magyar bajnokikkal.

Kétségkívül nagy a különbség fizikálisan, technikailag, mentálisan. De óriási a lemaradás a hátteret illetően is: külföldön nem ritka, hogy a válogatott mellett öt-hat edző dolgozik, s több statisztikus segíti a szakvezetőt. A már emlegetett londoni olimpiai döntőt egy zseniális húzás fordította meg: az orosz tréner kétszettes brazil előnynél váratlanul új posztra küldte Muszerszkijt. A játékos talán ifjúsági kora óta nem járt a pályának azon a részén, ahová akkor állították, de megnyerte a meccset. Hiába az évekig elemzett adatok, a dél-amerikaiak nem készülhettek fel a meglepetésre.

Említette a sztárjátékosok egyikének a nevét. Ha a kézilabdázó Daniel Narcisse-ét, a kosárlabdázó Tony Parkerét citáljuk, akkor a sportrajongók azonosítják a klasszist. Attól tartok, a röplabda menői közül kevesebbet ismerünk idehaza. Mi lehet ennek az oka?

Az, hogy a topligák mérkőzései nem láthatók itthon a tévében.

Még mindig az ellentmondásokról: a lengyelek a labdás játékok egyikében sem járnak mérföldekkel előttünk. A röplabdában igen.

Lengyelországban jól szervezett szövetség irányítja a sportágat, amely mögött széles támogatói kör áll. A főszponzor a legnagyobb telekommunikációs vállalat, a bajnoki meccsekre tíz-tizenötezren is jegyet váltanak. Sőt a férfiliga alapszakaszára minden csapat bérletesekkel tölti meg az arénát.

A szövetség szerepét emlegeti, ám ön a múlt évben lemondott a magyar szervezetben viselt elnökségi tagságáról. Miért?

Tóth Tamást 2010-ben választották az MRSZ első emberévé, s akkor kért meg, hogy vállaljak szerepet a vezetőségben. Örömmel mondtam igent, s a kezdet jól is sikerült: a női válogatott részt vett az Európa Ligában. Aztán elfogyott a pénz. Ha az utánpótlásprogramok keretében átutalt összeget nem számoljuk, akkor a sportág állami támogatása hétmillió forint. Ez a dolgozók bérére sem elég. A kiemelt mecenatúra talán változást hoz.

Elfogadom, hogy az eddigiekhez képest nagy előrelépés lehet a több százmillió forintos tőkeinjekció, de a taoprogram kedvezményezettjei ennek a többszörösét vehetik fel. Hogyan lehet versenyképes a röplabda, ha a kosárlabda-szakosztály nem kér tagdíjat, új felszerelést ad a gyereknek, az utazást és az edzőtábort is finanszírozza?

Ez olyan hátrány, amelyet nem tudunk eltüntetni, de a pénz legalább arra elég, hogy életben maradjon a sportág. Sőt a jó felhasználás fejlődő pályára állíthatja a röplabdát. Ha célzottan költjük el a forintokat, akkor új bázisokat hozhatunk létre, klubokat erősíthetünk meg.

Látom, nem adja fel a reményt.

A történethez hozzátartozik, hogy én vezettem a Brazília–Olaszország Világ Liga-mérkőzést 1996-ban Belo Horizontéban. Ez a mérkőzés tartja a világcsúcsot: huszonnyolcezren voltak a teremben. Káprázatos hangulat uralkodott. Mindemellett bíráskodtam Honoluluban, ahonnan elvittek Pearl Harborba, majd repülőre ültem, és hamarosan Hirosimában voltam. Életem meghatározó élményeit kaptam a sportágtól, így mindig kész vagyok a röplabdának segíteni. Lemondani róla nem.