A megállapítás már csak azért is érdekes, mert minden gazdasági mutatóból az következik: az ázsiai ország labdarúgásának előre kell lépnie. Kína gazdasága nagyon erős, a sportrendszere unikális, küldöttsége az olimpiai éremtáblázat második helyét szerezte meg Londonban, ám nemzeti csapata csupán kilencvenhatodik a futball-világranglistán. Az ázsiai országban csak nyolcezer igazolt futballistát tartanak nyilván, míg Franciaországban csaknem másfél milliót.

Úgy tetszik, a miliő nem alkalmas a változásra. Ehhez hozzájárul az is: a fogadási csalások a kínai bajnokságot sem kerülték el. A futballvezérkar azt hitte, a pénzügyi befektetés sikert hoz majd. A sanghaji klub szerződtette Didier Drogbát és Nicolas Anelkát. Az elefántcsontparti center évi 12 millió euróért írt alá. Az összeget nem tette zsebre: fél esztendő után a Galatasarayhoz igazolt. Francia kollégája pedig a Juventusban futballozik.

A kettős távozása nem meglepetés Steven J. Jacksonnak és Charles Learynek a Sociology of Sport Journal című folyóiratban publikált tanulmányának fényében. A szerzőpáros részletesen elemzi az ázsiai sportpiacot, kiemelve: a kontinens megannyi topeseménynek adott már otthont. A sor a 2002-es labdarúgó-világbajnokságtól a 2008-as pekingi olimpiáig ér. A földrész sokszor bizonyította: gazdasági erejének köszönhetően nem vall kudarcot a vetélkedők lebonyolításában, sőt Kína erődemonstrációt tartott az ötkarikás játékok alkalmával.

Ezek a rendezvények is hozzájárultak ahhoz, hogy a sportvállalkozások tulajdonosai rájöttek: az izmosodó Ázsiában izgalmas piacot találhatnak. Ma a kulturális termékek globális térben mozognak: a sport alkalmas Hollywood szerepének betöltésére, mert látványos, izgalmas, érthető szórakozást kínál. A profi ligák komoly bevételt könyvelhettek el, amikor az első ázsiai játékosok megjelentek a bajnokságokban. Az amerikai baseball liga vagy az angol labdarúgó Premier League is nagy szurkolói bázist épített ki Ázsiában, s a nemzetközi televíziós ársaságok szintén megalapították ottan kirendeltségeiket. A diadal fontos leme volt az új média elterjedése: Facebook, a Twitter, a különböző internetes oldalak tömege elősegíti, hogy a drukkerek azonnal információkat találjanak kedvenc csapatukról, megnézzék annak góljait, percről percre tudósítást kapjanak az eseményekről. Ennek nyomán a helyi ligák többsége a háttérbe szorul, mert az együttesek nem versenyképesek a Cristiano Ronaldo-, Messi-, Neymar-féle nívóval. Persze a japán vagy a dél-koreai együttesek helyezete messze jobb, mint a kínai gárdáké.

Ahol nincs évszázados hagyománya a labdarúgásnak, a látvány értékesebb lehet, mint a helyi meccsnézés élménye. Emiatt a klubok nem számíthatnak jelentős televíziós bevételekre, jegy- vagy mezértékesítésből származó vagyonokra. Ahogyan a tanulmányok egyike rögzíti: különbség mutatkozik a futball fogyasztója és szurkolója között. Ahol az előbbiek vannak többségben, ott a vezető sportvállalkozások jócskán profi tálhatnak a labdarúgás népszerűségéből.

De mi tudjuk a legjobban: nem mindenütt van ez így. 

Sok a rajongó, de nem elég. Kínai drukkerek ünneplik Drogba érkezését